MTI

Csökkent a Vodafone nyeresége

A Vodafone csoport, a bevétel alapján a világ legnagyobb mobilszolgáltatója növelte bevételét a márciussal véget ért 2010/2011-es üzleti évben, nyeresége viszont csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

A brit központú multinacionális vállalat keddi közleménye szerint a bevétel 45,9 milliárd font volt, 3,2 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Elemzők 45,5 milliárdra számítottak. A kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredmény (EBITDA) az elemzői előrejelzéseknek megfelelően 0,4 százalékkal 14,7 milliárd fontra csökkent. A nettó profit 7,97 milliárd font volt, 7,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Az eredmények elsősorban a dél-európai térségben romlottak, a gazdasági válság és a Spanyolországban egyre élesebb piaci verseny miatt. Ugyanakkor a kontinens északi részén, valamint Indiában és Dél-Afrikában elért eredmények részben ellensúlyozták a veszteségeket. A társaság a legtöbb piacon megtartotta vagy növelte részesedését, a következő időszakban pedig erősebben koncentrál majd az internetezésre alkalmas okostelefont használó ügyfelek kiszolgálására. A magyarországi érdekeltség eredményére vonatkozó adatokat nem tartalmaz a jelentés.

A Vodafone Magyarországon 1999. november végén indította el szolgáltatását. A legutóbbi, márciusi adatok szerint az előfizetéssel rendelkezők és az utolsó három hónapban hívást indítók vagy fogadók száma alapján a Vodafone piaci része 27,11 százalék, amivel a második helyen áll a T-Mobile mögött.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!