MTI

Újabb kibertámadás érte Iránt?

Ellenségei egy második számítógépes vírussal támadtak Irán ellen - közölte az ország polgári védelmének parancsnoka.

Golamreza Dzsalali a Mehr félhivatalos hírügynökségnek elmondta, hogy a Stars nevű vírust szakértők vizsgálják. A parancsnok arra nem tért ki, mi a vírustámadás célpontja és milyen a hatása. "Szerencsére fiatal szakértőink képesek voltak felfedezni a vírust, a Stars jelenleg a laboratóriumban van további kutatások céljából" - mondta a parancsnok. Hozzátette: a vírus kompatilibis az iráni informatikai rendszerrel, kisebb károkat okoz és összetéveszthető a kormányszervezetek egyes exe (program) fájljaival. Dzsalali figyelmeztetett, a busehri atomreaktor számítógépeit tavaly megtámadó Stuxnet vírus továbbra is lehetséges veszélyt jelent. Egyesek a Stuxnetet az iráni atomprogram elleni "első kiberrakétaként" jellemezték. Az iráni vezetők közölték: semlegesítették a Stuxnet vírust, még mielőtt kárt okozott volna a nukleáris létesítményekben. Teherán Izraelt és az Egyesült Államot okolta a vírus megjelenéséért.

Az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei azzal vádolják Iránt, hogy atomfegyvert gyártására törekszik, Teherán kitart amellett, hogy atomprogramja kizárólag energiatermelési célokat szolgál. A Stuxnet vírus jelenléte tavaly augusztusban került nyilvánosságra, amikor Irán megkezdte a busehri erőmű tüzelőanyaggal való feltöltését. Irán szeptemberben közölte: a vírus károkat okozott a busehri számítógépekben, de maga az atomerőmű sértetlen maradt. Az erőmű azóta sem üzemel, a beindítást többször elhalasztották. Egyesek ebből arra következtetnek, hogy a vírus károkat okozott magában az erőműben is, amit Irán tagad.

Dzsalali szerint a Stuxnet veszélye továbbra sem múlt el, mivel a vírusoknak saját élettartamuk van, és másképpen is működésbe léphetnek. Sürgette a kormányt, hogy lépjen fel az Irán ellen kiberháborút indító ellenségek ellen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!