MTI

Emailben rúgott ki katonákat a brit hadsereg

Több mint háromtucatnyi, évtizedek óta szolgáló veterán katona kapott email-üzenetben értesítést arról, hogy a fegyveres erők a költségvetési megszorítások miatt nem tartanak igényt további szolgálatukra.

Az azonnali belpolitikai botrányt kavaró ügyet a The Sun, a legnagyobb példányszámú brit tömeglap tárta fel keddi kiadásában. A beszámoló szerint 38 - zömmel altiszti rangban szolgáló - brit katona kapott emailt a hadsereg foglalkoztatási ügyekben illetékes egyik őrnagyától, aki szerződésük felmondásáról tájékoztatta őket ezen a módon. Az érintettek mindegyike több mint húsz éve a fegyveres erők tagja; egyikük - egy harckocsizó őrmester - éppen az afganisztáni tűzvonalban szolgál. Egy másik - a The Sun keddi beszámolója szerint - eddigi pályafutása során öt különböző háborús övezetben teljesített frontszolgálatot.

A velük szemben alkalmazott eljárás a konzervatív-liberális kormánykoalíció saját parlamenti padsoraiban is felháborodást keltett. Patrick Mercer konzervatív alsóházi képviselő - a brit hadsereg egykori ezredese - a BBC rádiónak kedden azt mondta, hogy ilyen módon "legfeljebb egy játszótéri románcnak lehet véget vetni, nem 22 éve érvényes szerződéseknek Őfelsége hadseregében". Jim Murphy, az ellenzéki Munkáspárt árnyékkormányának védelmi miniszter-jelöltje "szégyenteljes, rideg és lélektelen" bánásmódnak minősítette az eljárást.


Ma a brit hadsereg és a védelmi minisztérium is nyilatkozatban kért elnézést a történtekért. A minisztérium szóvivője szerint az érintett katonákkal már személyesen beszéltek közvetlen elöljáróik, és biztosították őket arról, hogy minden szükséges tanácsot és segítséget megkapnak elhelyezkedésükhöz a civil szférában. A brit kormánykoalíció az általa elvégzett átfogó stratégiai, védelmi és biztonsági felülvizsgálat eredményeként tavaly ősszel bejelentette, hogy reálértéken 8 százalékkal csökken a következő négy évben Nagy-Britannia védelmi költségvetése.

A takarékosságnak máris áldozatul esett a királyi haditengerészet volt zászlóshajója, az Ark Royal repülőgép-hordozó, amelyet több más hadihajóval együtt leszereltek, és kivonták a szolgálatból a helyből felszállni képes, négy évtizedig használt Harrier harci gépeket is. Nagy-Britanniának a következő tíz évben nem lesz önálló, repülőgép-hordozókról bevethető légi csapásmérő ereje. Emellett hétezer fővel valamivel 100 ezer alá csökken a szárazföldi hadsereg létszáma, és egyaránt ötezer fős leépítés lesz 2015-ig a királyi légierő és a haditengerészet személyi állományában, a két fegyvernem létszáma így 30 ezerre, illetve 33 ezerre csökken.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nextman #23
    postan vagy hivatalban jo kis sorok szoktak lenni, majd onnan irjal legyszives
  • hangulati #22
    #19 szentigaz.
    #21 nem igaz.
    szivesen megervelem mindkettot, de csak egy sor mellett.
  • nextman #21
    Szerintem a munkák rohadtul nem ugyanolyanok. Egyik igenis tiszteletreméltóbb, a másik meg kevésbé. És nem csak a katonaság más, minden munka külön kategória
  • Kanqukac #20
    Szeretnélek megkérni a szellemi toprongy gépészmérnöktársdalom nevében, hogy ülj át lovasszekérre és költözz vályogházba! Ezekhez nem kell szellemi toprongy...
  • Amergin #19
    Az országot jelenleg sem védi meg senki attól, hogy felprédálják, legkevésbé a morál nélküli politikusbűnözők által dróton rángatott úgynevezett "rend"őrség, meg az úgynevezett "hon"védség.
    "Verni a nyálad hazafiasságra": remekül összehoztad a nyálverést és a hazafiságot egy mondatba, amely jelzi az értékrendedet.
    Továbbá ti, a fegyveres rendvédelmi szervekben szolgálók (csak kit szolgáltok? ezen jó volna elmerengnekek néha..), ti szeretitek magatokról elhinni, hogy "az országot, meg a népet, meg a polgárokat".
    A valóság ezzel szemben meg az, hogy katonaként részt vállaltok egy 8000 km-re lévő független ország erőszakos megszállásában a baráti usa-konkvisztádorok oldalán és öldösitek a partizán ellenállókat.
    Rendőrként bármelyik csicska politikusbűnözőnek ugrotok és veritek szét az önkény ellen jogosan tiltakozókat, lőttök ki szemeket, vertek össze öreg néniket csak mert "rossz helyen voltak rossz időben". Bíróságok előtt egymásnak falazva elszántan hazudoztok.
    Egyszerű mezei rendőrként meg a cigányoktól befosva, fületeket-farkatokat behúva, nyüszítve menekültök a kisebbség elől. A becsületes embereket ellenben állandóan vegzáljátok és bírságoltok mindenkit, aki mozog.
    Ez vagytok ti, kedves-drága-aranyos rendvédelmi szervek és fegyveres testületek.
    Hódolat nektek a "hazafiasságotokért", és az "értünk" végzett munkátokért.
  • Vorpal #18
    Színtiszta hipokritizmus - de nem hibáztatlak - beléd nevelték...
  • Rotyoka #17
    Hmmm, nekem miért nincs hozzá gerincem? Mert leszarom?. Hmm valóban.

    A magyar hadsereg az aztán húde megvédi az országot azzal a 6 vagy akárhány miggel, tényleg. 5 tank akármikor végig menne rajtunk.

    Kérlek szépen nem a sereg miatt, hanem a politika miatt nem kell más nyelven beszélni a boltba. És erre van példa is, ha utánna nézel. Van egy olyan ország aminek a katonasága nulla.
  • teddybear #16
    Akkor talán tiszteld azért, mert elvégez valamit, amihez benned nincs elég gerinc. Megvédi az országot olyanoktól, akik azonnal felprédálnák azt a keveset is, amid van. Meg hogy szabadon verhesd a nyálad a hazafiasságodra. Hogy ne legyen kötelező oroszul, kínaiul, románul vagy éppen urduul kérned a kenyeret a boltban.

    Én senkit sem nézek le a foglalkozása miatt, tisztelem még a kukást,a rendőrt meg a gyepmestert is, mert elvégeznek olyan dolgokat, amire nekem nincs gusztusom, vagy erőm.

    Viszont a szellemi toprongyokat sohasem fogom emberszámba venni.

    Aki meg fél a szemébe mondani bárkinek, hogy holnaptól nincs rá szükség, az gyáva. Ráadásul, nem tudom hogy miért a legtapasztaltabb, legmegbízhatóbb katonákat küldik el? Miért nem a gyakorlatlanabb, vagy alkalmatlanabb alakokat?
  • Rotyoka #15
    Ember.. a Katonáskodás ugyan olyan munka mint akármi más.

    Nekem ne próbáld bemagyarázni, hogy azért tiszteljek valakit mert mintás rucija van, meg egy csőves a kezében rohangál ami durrog.

    Ez egy MUNKA, semmi több. Senki nem mondta nekik, hogy legyenek katonák, de mivel azok vállalják csak szépen fel, hogy akár holnap is megpusztulhatnak.
  • Devotus #14
    Kíváncsi lennék te voltál-e sorkatona, végeztél-e alapkiképzést vagy egyáltalán csak távolról láttál-e már katonát? Ne akard magad nevetségessé tenni, hogy olyan véleményt írsz, ami csak bemocskolja azok nevét, akik az életüket áldozzák/áldnoznák azért hogy te a nyugodt kis életedet élhesd!
    Afganisztán és a missiók egy politikai probléma, a katonák azt teszik amit kell, és amit a magyar nép által megválasztott vezetőség mond. Ugyanolyan hibás vagy ezért, mint mindenki más aki olyan pártra szavazott, aki nem vette be a programjába, hogy hozzák haza a katonákat!
    Szerintem is méltatlan a bánásmód - nem csak katonákra vonatkozóan -! És igen, úgy tűnik Angliában még tisztelik azokat az embereket akik áldozatot hoznak másokért!