MTI

Internetes vásárt szerveztek a világ vezető galériái

Internetes művészeti vásárral várják a világ vezető galériái az érdeklődőket január 22. és 30. között.

Az első kizárólag online rendezendő vásár a VIP (Viewing in Private) Art Fair elnevezést viseli. A virtuális eseményen a gyűjtők anélkül válogathatnak a kínálatból, hogy akárcsak egy lépést is tennének otthonukból. A kezdeményezés résztvevői között megtalálható az amerikai David Zwirner és a Gagosian Gallery, a londoni White Cube, a zürichi Hauser & Wirth, valamint a berlini Galerie Max Hetzler is. Összesen csaknem 140 galéria vesz részt a különleges vásáron, amelyen 1928 tételt sorakoztatnak fel.

A kezdeményezés sikerét azonban nehéz megjósolni. "Ez egy kaland, visszatartjuk a lélegzetünket, meglátjuk hogy működik-e" - idézte a The Daily Telegraph című brit napilap Jill Silvermant, a párizsi és salzburgi Thaddeus Ropac galéria igazgatóját. Az internetes művészeti vásár ötlete három éve fogant meg James Cohan New York-i kereskedő fejében. "Akkor nem volt rá szükség, mert jól ment az üzlet" - mondta felesége, Jane Cohan, aki egy galéria vezetője. A gazdasági válság közepette azonban az internet segíthet kiterjeszteni a piacot - tette hozzá.

"Ez a vásár új élmény lesz a művészet iránt szenvedélyt érzők számára" - fogalmaztak korábban a szervezők, akik szerint az eseménnyel olyan virtuális közösséget hoznak létre, amely lehetővé teszi a gyűjtők, kurátorok és érdeklődők számára, hogy kiváló galériákkal, művészekkel ismerkedjenek meg, mindezt korábban nem tapasztalt egyszerűséggel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!