SG.hu·

Egymilliárdnál több dalt töltöttek le illegálisan az angolok

Az év végére legkevesebb 1,2 milliárdra emelkedik az idén illegálisan letöltött dalok száma Nagy-Britanniában - állítja legfrissebb tanulmányában a brit hanglemezipari szövetség (BPI).

A csütörtökön megjelent tanulmány "óvatos becslései" szerint összesen 370 millió zeneszámot - a kislemezeket és a teljes albumokat is beleértve - legális csatornákon keresztül szereznek be a vásárlók. Zeneipari szakemberek szerint ez a lehangoló eredmény, és az ezzel járó bevételkiesés az oka annak, hogy a befektetők miért nem törik magukat az új tehetségek felkutatására. "Az illegális zeneletöltés aránya továbbra is emelkedik Nagy-Britanniában" - magyarázta Geoff Taylor, a BPI vezetője, hozzátéve, hogy a kalózok a fiatal tehetségek egész generációját fosztják meg attól, hogy a zenélésből karriert csináljanak.

A lemezipari szövetség Digital Music Nation 2010 című beszámolója szerint az elektronikus formátumú kislemezekből a tavalyi 150 millióhoz képest az idén mintegy 160 millió darabot értékesítenek, míg az albumok letölthető változataiból 2009-ben 16,1 milliót adtak el, az idén már 21 millió letöltéssel számolnak. A digitális zenepiac növekedését jelzi, hogy idén a Black Eyed Peas együttes I Gotta Feeling című dalát több mint egymillió példányban töltötték le, és további 19 album 100 ezres darabszám fölötti digitális eladást produkált.

A BPI felmérése szerint 2009 októbertől 2010 szeptember végéig vizsgált időszakban a brit zeneipar digitális értékesítésből származó bevételei a korábbi 19,2 százalékról 24,5 százalékra emelkedtek. Az elektronikus zenepiac bővülése azonban még most sincs összhangban a hagyományos CD-lemez eladások visszaesésével.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Garrett272010. 12. 20.. 19:11||#7
higgadj le komám ne halgasd azt a barmot .. ami pedig folyik az pénz he, csak nem neked, hanem egy-két milliárdosnak.
© bigjoe2010. 12. 18.. 09:45||#6
Ki a fasz az a "Justin Bieber"???
© Lewy202010. 12. 17.. 14:42||#5
nem tudok megnezni meghallgatni 1 metäl vagy rock klippet jewtubon mert mindenhol biebert tartalmazo kommentek vannak. MI AZ ISTEN FOLYIK ITT
© Lewy202010. 12. 17.. 14:41||#4
justin beaver lenne az uj tehetseg, mi az isten faszät tett le az asztalra ez a szarcsimbok? ez kis fasztarisznya USA peldakepe vagy mi? hovä fajul a viläg te jo eg
© Armagedown2010. 12. 17.. 14:32||#3
Mekkora kárt okoztak Justin Biebernek 😊
© FoodLFG2010. 12. 17.. 11:40||#2
Júj! Mileszmost! O.O


a kalózok a fiatal tehetségek egész generációját fosztják meg attól, hogy a zenélésbõl karriert csináljanak
Köszönjük szépen, nem kell még több felfújt sztár.
Egyébként meg nekem ez is a célom, ezért (is) warezkedem. Unom már a sok pénzel töltött majmot, akik az arcomba ugrabugrálnak valami ritmussal a háttérben. Nem karriert kell építeni, hanem zenélni, kis<#kocsog>! Mezítláb már nem olyan poénos, mi ? Hát így jártál. Pusztuljon a férgesse!


Egyébként a mai zenéknél nem olyan nagyon nehéz jobbat csinálni, ha valakinek van valami jó ötlete. Szóval itt már a mondvacsinált pénzbeli problémáknál sokkal komolyabbak vannak a felszín alatt...
© bigjoe2010. 12. 17.. 08:26||#1
Az idióta barmok azt felejtik el csak megkérdezni, ha a letöltött zenékbõl:
1. Mennyi amit valóban hallgatnak is.
2. Mennyi amiért pénzt adnának, ha nem lehetne letölteni.

Hisz könnyû rákattintani valamire, hogy "ez nekem is kell" aztán az ember soha nem találkozik a fájlal.