MTI

Erdélyi magyar művészeti portál indult

Elindult az erdélyi magyar művészek egységes internetes megjelenését szolgáló Erdélyi Magyar Művészeti Kalauz; a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Művelődési és Egyházügyi Főosztályának kulturális projektje a www.emmk.ro címen érhető el.

Szép Gyula, az RMDSZ művelődési és egyházügyi kérdésekért felelős ügyvezető alelnöke a honlap elindítása alkalmából tartott hétfői kolozsvári sajtótájékoztatón elmondta, hogy a művészeket összesítő portál létrehozásával egy régi álom vált valóra. Az RMDSZ és a Communitas Alapítvány évek óta foglalkozik tehetségápolással - fűzte hozzá, példaként említve a Médiabefutó országos tehetségkutató versenyt vagy a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjait, amelyekben 2003 óta 249 erdélyi magyar művész részesült.

A portál létrejöttének előzményeiről szólva az ügyvezető alelnök kifejtette: fontosnak tartották olyan fórum biztosítását az erdélyi magyar alkotók számára, ahol azok bemutatkozhatnak, ismertethetik pályájukat, szakmai tevékenységüket, s megjeleníthetik, népszerűsíthetik alkotásaikat. A most elindult honlap megteremti annak lehetőségét, hogy az erdélyi magyar művészek, együttesek, tánckarok, zenekarok, képzőművészek, zenészek, előadóművészek, fotó- és filmművészek, valamint népművészek egy helyen, díjmentesen bemutatkozhassanak - hangsúlyozta Szép Gyula.

Szántó Szilárd, a honlap szerkesztője és webdesignere a sajtótájékoztatón elmondta: a portál adatok nélkül startol, mindenkinek egyenlő esélyt biztosít a csatlakozáshoz. A tartalommal való feltöltéshez szükség van az alkotók által beküldött adatokra, portfoliókra. Halmágyi Erika, az RMDSZ művelődési főosztályának munkatársa, a honlap adminisztrátora hozzátette: a honlap feltöltése folyamatosan történik, a bejelentkezéseket, portfóliókat a [email protected] vagy a [email protected] címekre küldhetik az érdeklődök.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • babapofe #1
    Azt hiszem, már épp ideje volt egy ilyen megmozdulásnak. Most néztem fel a portálra - nagyon igényes lett, gratulálok! Remélem tényleg sok művésznek ad majd bemutatkozási lehetőséget.