SG.hu·

33 fejlesztő hagyta ott az OpenOffice.org-ot

Egyre komolyabb méreteket ölt az OpenOffice kontra LibreOffice vita. Úgy tűnik, hogy az előbbit támogató Oracle előbb vagy utóbb kénytelen lesz új fejlesztők után nézni.

Amikor a budapesti OpenOffice.org konferencián a Document Foundation megalapításáról szóló döntés megszületett, akkor talán maguk az új szervezet létrehozói sem gondolták, hogy a LibreOffice ekkora vitát vált majd ki. Alig másfél hónap alatt ugyanis olyan helyzet alakult ki, hogy most már az OpenOffice.org jövője a tét. A napokban 33 német fejlesztő, vagyis gyakorlatilag a teljes németországi csapat döntött úgy, hogy befejezik a munkát és inkább a LibreOffice tökéletesítésén dolgoznak a jövőben. A távozók között voltak olyanok is, akik már egy évtizede foglalkoztak a projekttel.

Mindez azt jelenti, hogy szépen lassan elfogynak a fizetés nélkül dolgozó fejlesztők az OpenOffice.org mögül és az Oracle lassan teljesen magára fog maradni. A cég hiába tart ki a nyílt forráskódú irodai szoftvercsomag mellett, nagyon úgy tűnik, hogy a jövőben elsősorban csak saját alkalmazottaira támaszkodhat a fejlesztési munka során. Mindez persze jelentősen megnöveli majd a költségeket.

A távozók nyílt levelet tettek közzé, amelyben részletesen leírták, hogy mi vezetett döntésükhöz. "Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy komoly korlátai vannak az együttműködésnek és a megoldások közös megtalálásának. Ilyen korlátok jelentkeztek a platform továbbfejlesztésével kapcsolatos ötletek, a dizájn vagy a marketing esetében. A mi elképzeléseink ugyanis nem egyeztek a főszponzor elképzeléseivel. Mindez szükségtelen félreértésekhez és vitákhoz vezetett. Ahhoz, hogy áttörhetők legyenek ezek a korlátok, a projektnek tovább kell fejlődnie és egy független vezetésre, egy alapítványra van szükség" - hangsúlyozta Jacqueline Rahemipour, az OpenOffice.org (OOo) DeV német egyesület társvezetője.

A szakemberek nyilvánvalóvá tették: egyértelműen az Oracle kereskedelmi célú elképzelései hátráltatták a közös munkát és a szoftvercsomag továbbfejlesztését. A programozók többször is kifogásolták, hogy az Oracle sokkal gyengébben támogatja őket, mint tette ezt korábban a Sun Microsystems.

Az OpenOffice.org kontra LibreOffice vitának egy igazi nyertese van: a Microsoft. Az irodai programok területén piacvezető társaság ugyanis erősítheti pozícióját. Az OpenOffice-t jelenleg a felhasználók alig 9 százaléka használja, Magyarországon ez az arány 11, Lengyelországban és Csehországban 22, Németországban 21, míg Franciaországban 19, Olaszországban pedig 18 százalék. A LibreOffice szeptember végén jelent meg. A programot eddig 80 000-en töltötték le, s emellett a Document Foundation 25 országban 25-ről 45-re növelte a szerverei számát. A kezdeményezést támogatásáról biztosította a Free Software Foundation, a Google, a Novell, a Red Hat, a Canonical, a The Open Source Initiative, a Gnome Foundation, a NeoOffice és a Credativ.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© sanyicks2010. 11. 06.. 14:39||#25
nincs azzal semmi gond, ezek szerint a 13-14 éves szint a feladatok 99%-ára elég.
Bár szerintem a jegyzettömb is elég, abba lehet írni, a többi bullshit, felesleges, és akinek ilyen a feladata jobb ha elmegy kapálni, mert az legalább hasznos.
Az offiszolás az a kapitalizmus "támaszkodunk a lapátra és sörözünk"-je :D
© Alien_AM2010. 11. 06.. 00:11||#24
liberobol :)
© Alien_AM2010. 11. 06.. 00:09||#23
nincs semmi gond az oo val, mukodik szepen csak fenyevvekkel van lemaradva az ms offictol, 13-14 evesen jo rajta gyakorolni, es ha igy folytatjak a liberol se lesz semmi
© sanyicks2010. 11. 05.. 21:11||#22
Tényleg? lehet ezért sem mikrofos ofisz a neve? :D
Na látod én ezért nem veszek porschét! annak is hátul középen van a motorja... semmi nem ott van benne mint más kocsikban :D
© NEXUS62010. 11. 05.. 18:56||#21
Hááát, én otthonra OO-t használok. Itthon általában nem csinálok több száz oldalas doksikat, illetve néha ha melót hozok haza, de nincs vele különösebb gondom.

Az OO mellesleg több M$ formátummal kompatibilis, mint az M$O különbözõ verziói. Egy irodai környezetben, a melóhelyemen, ahol az M$O különbözõ verziói vannak, néha meglepetés éri az embert azért.
Mondjuk itthon is, amikor pl. a W7 Wordpadje megpróbál valami régebbi doc-ot megnyitni.
<#hehe>

Amúgy az M$O wordje általában OK. Az Excell tud meglepetéseket okozni, a PP soxor késztet káromkodásra, az Acces meg..., nos azt hagyjuk inkább.

Elõször tényleg fapadosabbnak tûnt az OO kezelõfelülete, de ha az ember melózik vele, nem igazán azzal van elfoglalva, hogy csodálja a dizájnerek keze munkáját.
<#hehe>
© GABOR162010. 11. 05.. 18:08||#20
Ez erõsen megszokás kérdése.. én pl otthoni környezetben már 9éve! OO-t használok a dokumentumaimhoz, így amikor MS féle office elé kerülök, akkor azt tapasztalom, hogy: "ez milyen szar, mert semmi se ott van benne mint ahol megszoktam".. (így ez a dolog azért erõsen relatív.. emiatt nem rossz egy program.. egyszerûen csak más).
© archrodney2010. 11. 05.. 16:43||#19
"Elég nagy trágya. Semmi nem ott van, mint ahogy az ember a Microfososban megszokta. ;)"

Hát akkor tényleg egy kalap xart sem ér... <#wilting>
© Darth Dave2010. 11. 05.. 16:28||#18
Én kipróbáltam az OO-t. Elég nagy trágya. Semmi nem ott van, mint ahogy az ember a Microfososban megszokta. ;) Én leszedtem 1 hét után, és visszaraktam az MS Office-t. Mondjuk az Office 2007 is szenvedés volt pár hétig, teljesen átszabták a felületet... de szép csicsás, az biztos.
© gergely19912010. 11. 05.. 15:42||#17
"Legyen valami ronda és félig használható, de a lényeg, hogy legyen :)"
Ez nem csak a nyílt forráskódúaknál van. :)
© FoodLFG2010. 11. 05.. 08:42||#16
Hát bizony az ergonómia azért egy fontos szempont.
Elég csak pl megnézni a NetBeans és a Visual Studio 2010 közti különbséget... Az MS szakembereivel nem sokan tudnak versenyezni, maradjunk annyiban. <#hehe>

Az openszórsz fejlesztéseknek pedig tényleg van egy ilyen általános, igénytelen megközelítésük. Az más kérdés, hogy ez mennyire súlyos.