SG.hu·

Csak jövőre érkezik a Firefox 4

A Mozilla fejlesztői bejelentették, hogy a korábbi elképzelésekkel ellentétben nem idén novemberben, hanem csak 2011 elején jelenik meg a népszerű böngésző legújabb, 4-es verziója.

A mostani tervek alapján egyelőre béta állapotban marad a program és az első RC-változatokat, majd a Firefox 4 végleges kiadását csak a jövő év elején jelentetik meg. Mindez ellentmond a korábbi információknak. Mike Beltzner főfejlesztő levelében azt írta, illetve a The Registernek is elmondta, hogy jelenleg a szoftver hetedik bétaverzióján dolgoznak. Ez már tartalmazza az összes tervezett funkciót, így a web- és a kiegészítőfejlesztők ennek alapján már elkészíthetik saját programjaikat. A 7-es béta várhatóan november elején lesz elérhető, majd ezt december 12-ig további három bétaváltozat követi. A 8-as béta november 12-én, a 9-es november 26-án, míg a 10-es december 10-én jelenik meg.

A változtatás oka, hogy Beltzner és kollégái szembesültek azzal, miszerint a korábban gondoltnál jóval több munkájuk lesz az új böngészővel. A szakemberek elsősorban stabilitási problémákat tapasztaltak. Éppen ezért inkább úgy döntöttek, hogy nem sietnek, hanem a tervezettnél több bétát adnak ki és módosítják, kitolják a fejlesztési ütemtervet. "Nem fogunk olyan szoftvert hozzáférhetővé tenni, amelyik még nincs kész" - szögezte le levelében Beltzner.

A Firefox 4 eddigi bétaverziói a JavaScript-teljesítmény tekintetében sem az Operával, sem a Chromemal nem tudtak lépést tartani. Emiatt Beltznerék mindent elkövetnek azért, hogy tovább fejlesszék a SpiderMonkey nevű motort, amelynek különösen a Tracemonkey és a JägerMonkey nevű kiegészítőjével foglalkoznak. Amint az Asa Dotzler blogbejegyzéséből kiderült: az elvégzett munka már most látszik, hiszen a motor a Sunspider benchmarkban már ledolgozta a Google Chrome V8-as változatával és az Apple Safarival (Nitro) szembeni nagyon komoly hátrányát. A fejlődés egy külön erre a célra létrehozott honlapon is nyomon követhető.

A Firefox 4 nem csak a külsejében, hanem a funkciókat tekintve is megújul. Egyszerűbb lesz a megnyitott ablakok közötti váltás, a telepített kiegészítők önálló folyamatokként működnek és a hibáik nem rántják magukkal az egész alkalmazást. Az új böngésző hardveres gyorsítással jeleníti majd meg a HD-videókat, függetlenül attól, hogy azok HTML5-objektumok vagy WebM formátumú felvételek és a végleges verzióba bekerül egy teljes képernyős megjelenítést biztosító API is. Továbbá teljesen új alapokra helyeződik a kiegészítők letöltése, telepítése, használata és eltávolítása, így az egyes modulok a Firefox 4 újraindítása nélkül, azonnal használatba vehetők lesznek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© ilmi62010. 11. 02.. 19:45||#42
@Szefmester: Ok, a bölcsész dolgot visszaszívom. Tegyük hozzá, hogy a te 'feltételezésed' elég alaptalan volt.

Összes kiegészítõ: TinyMenu + JavaConsol
Ami a problémát okozza az a plugin container memória kezelése. De 3.6.9-11-ben volt fõleg ez a hiba. Szóval amíg ilyen fejlesztések röpködnek 'újdonság' néven, addig csak pihenjen a 4es változat.
© Szefmester2010. 11. 01.. 21:46||#41
Valószínûleg nem a firefoxal van a gond hanem az egyik kiegészítõddel. Nálam jelenleg 187MB-t fogyaszt 5 nyitott ablak mellett (2sg, 1yahoo,1qdb,1torrentfinder) 27 kieg mellett.. és az utolsó fagyásom is egy nosztalgiázós kedvemben berakott régi újságmellékletdvd böngészése közepette volt 3-4 hete.

És felesleges személyeskedned, eddig én sem tettem.
© veghlaci052010. 11. 01.. 19:49||#40
Egyetértek. Ha sokszor kifagy, próbáld meg letiltani a kiegészítõket, valószínûleg azzal van gond. Én soha nem rakok fel csak hivatalos verziókat, az elmúlt 5 évben talán ha 10x összeomlott az ff. Viszont a rosszul megírt kiegészítõk meg tudják fektetni.
© psishock2010. 11. 01.. 19:10||#39
itt valami kiegészítés hiba lesz, vagy más program kavar bele. Nekem pár hét alatt ha 1x-2x kifagy a nightly 4.0 teszt verzió, azonfelül általában valami teljesen random oldalaknál. A hivatalos build viszont gyakorlatilag atom-stabil.

Ezen a konfigodon repülnie kellene bármelyik böngészõnek, mint a villám.

nekem úgy 300-400mb eszik max meg élesben, egy csomó nyitott oldal mellett. A e8400 procimból minimálisan táplálkozik, általában max 20% körül szokott felugrani beolvasás/render közben, aztán visszaesik 0 körülire ha minden kész.

Nem hiszem, hogy bárkinek akinek van 2-4gigája a gépében (szinte hozzávágják már az emberhez, annyira aprópénz), bármi gondot is jelentene az a 3-400mb használat. Azon felül inkább olvasson mindent be a memóba, így bármikor gyorsan hozzáférhet és használhatja, mint hogy cache-eljen a diszkre és gyakorlatilag jóval lassabban tudjon dolgozni az adatokkal. Azért van a memó hogy kihasználják a programok amennyire lehet, és nem azért hogy büszkék legyünk, mind a 4gigánk üresen áll folyamatosan, mellette folyamatosan berregjen a HDD. Számoljatok, hogy valahol el kell férjen az a csomó kép/flash és egyéb cucc, ami azon a regiment nyitott oldalon van.

Egy átlagosan modern konfigon lazán repülnie kellene a friss foxoknak, pont mint ahogy a többi modern böngészõnek is.
© ilmi62010. 11. 01.. 18:42||#38
Az utóbbi nem személyeskedés, de Szefmester-nek szólt...
© ilmi62010. 11. 01.. 18:40||#37
i5 + 3Gb ram + W.Xp.Sp3 és múlt héten több, mint 100 kifagyás volt egy hét alatt 3.6.11-el.
Ohh, igen, valójában ismered, hogy mekkora s***r a konfig... Zseninek nem akarsz jelentkezni Elte-Szinháztöri szakra?
© Szefmester2010. 11. 01.. 18:27||#36
Egyet értek. Istenigazából azok hõbörögnek a sebességért akik leginkább a 486oson 32MB rammal futtatnak valamilyen kiherélt linux disztribet fullhádében emberek. 😊 És ez még mindíg nem személyeskedés. 😉
© Artyy2010. 11. 01.. 17:12||#35
Komolyan itt kinek milyen rendszere van otthon meg szolgáltatója h már a Mozilla Firefox 3.6-os böngészõ nem fut el rajta?? nagyon érdekelne komolyan! Nálam csak olyan gondok vannak h a Metro 2033 (játék) nem fut el Full HD-ban... na mind1. De ha már annyira zavar valakit h dög lassú a gépén a böngészõ (meg gondolom szinte minden más is!!) akkor talán nem csak a mérnököktõl kellene várni a csodát meg szarozni h melyik böngészõ fog akkor most elfutni a gépen. Hanem egy kicsit áldozni rá és fejleszteni ha már annyira zavar valakit vagy használhatatlan a gép nettezésre. Nálam egy E8500-ös proci alatt 4G rammal egy Samsung 750Gb vinyóval 30Mbit/s nettel nem érzek semmilyen sebességbeli különbséget a Mozilla Firefox, Opera vagy a Google Chrome böngészõk között milyen érdekes!! Bár nekem játékokra van a gép nem csak nettezésre, de ez akkor is egy érdekes észrevétel. Lehet kilehet mutatni számokban a különbséget, de az a pár tized másodperc (nálam) amit nem is veszek észre semmit nem jelent.
© ilmi62010. 11. 01.. 16:42||#34
#33
Kiegészítõk nélkül is rengeteget eszik szegény tûzróka. 3.5 felett nagyon újítani akartak, de nem jött össze. Memória kezeléses probléma megoldásuk egyenesen katasztrófális. A .6.12 kivételesen jobb lett, mint az elõzõ 5 alváltozat, de messze elmarad a .5ös korszaktól. Egy kicsit elszalad a szekér a programfejlesztõkkel erõforrás igény terén. Részemrõl 3 fontos dolgo van szoftverfejlesztésben: minimál designe, minimál erõforrás igény, maxos hatásfok. De ezt össze lehetne foglalni egy szóban is: funkcionalitás. Olyan nehéz lenne ez?

#20
Kényelmetlen különbözõ HW-ra különbözõ browsert hasznáni (és baromság). Egyértelmûen teret hódítanak a kis gépek (laptop/notebook/*pad). Ezek nem lesznek napról napra erõsebbek a jelenkori PC-knél.
Lassan eljutunk odáig, hogy a w3m és társai újra feltörkednek, mert a többinek atomerõmûre van szükségük.

Ha nem lennék kötelezve mindenbõl a legújabbat használni, maradnék FF-bõl is a stabil változatoknál.

Végezetül egy újabb közhely: inkább legyen 2-3 hónapos csúszás, minthogy értékelhetetlen legyen a munka.
© MrImy2010. 11. 01.. 10:36||#33
Nálam a legfõbb szempont a W3C szabványnak való megfelelõség egy böngészõnél.
Ha nem született volna meg a Firefox, akkor a MS miatt még mindig óriási káosz lenne.
Az IE piaci részesedése most kb 20% körül mozog (oldalaimon), a Firefox viszont 55%. Ez azért szép eredmény, ha rossz lenne a FF akkor szerintem nem használnák ennyien.
A lassulást meg nyugodtan a kiegészítõk számlájára lehet írni, ha valamelyikre nincs gyakran szükség nyugodtan ki lehet kapcsolni.