MTI

Elérte az ötszázmilliót a brit zeneletöltések száma

Elérte a közelmúltban az ötszázmilliót a zeneletöltések száma Nagy-Britanniában, és még az idén újabb rekord születhet.

A zeneipar vezetői szerint a szám tekintélyt parancsoló, tekintettel arra, hogy az internetes zenei kalózkodás az utóbbi években milliárdos veszteségeket okozott a lemezkiadóknak és a művészeknek is. Nagy-Britanniában hetven törvényes zeneletöltő oldal üzemel, ez több mint bármelyik más országban - mutatott rá az iparágat képviselő BPI testület egyik vezetője. Az ötszázmilliós szám lenyűgöző adat - tette hozzá.

A csütörtökön ismertetett adatok szerint augusztus végéig ebben az évben 102 millió zeneszámot töltöttek le, becslések alapján 2010 egészét tekintve 170 millió körül várható a letöltések száma. Ez jócskán meghaladná a 2009-ben regisztrált 150 milliós adatot, és a 2008-ban jelzett 110 milliót. A biztató számok ellenére a zeneipar képviselői közül többen aggodalmuknak adtak hangot, mert a növekedés üteme lassulni látszik, ráadásul akkoriban, amikor a lemezeladások meredeken visszaesnek.

2010 eddigi legnépszerűbb letöltése Nagy-Britanniában az Owl City Fireflies című száma, erre több mint 600 ezren voltak vevők. A letöltések 2004 óta történő összesítésében továbbra is a Black Eyed Peas együttes I Gotta Feeling című dala a legnépszerűbb, ez idén júniusban lépte át az egymilliós határt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!