Gyurkity Péter

Továbbra is jól fogy az Amazon Kindle

Az új olvasók piacra dobása alkalmából az Amazon elárulta, hogy ezen készülékek számítanak a legjobban fogyó terméknek saját oldalaikon, a most megjelent példányok pedig hasonló sikerre számíthatnak.

A hivatalos ismertető szerint az elmúlt két évben a Kindle e-olvasók találtak gazdára a leggyorsabb ütemben az Amazon oldalain, az új generáció debütálása pedig arra mutatott rá, hogy a vásárlók továbbra is nagy érdeklődést tanúsítanak a család tagjai iránt. Az eredetileg tervezett időpontnál korábban jelentek meg az új készülékek, amelyek rögtön minden korábbi eredményt felülmúltak.

A két nappal korábban debütáló harmadik generáció két példánya iránt máris 125 országból futott be megrendelés, egyedül az amerikai és a brit oldalon többen csatlakoztak a rohamhoz, mint korábban bármely más terméknél a megjelenését követő első négy hét alatt. A portál látogatói tehát kedvezően fogadták a változásokat, amelyekből akadt egynéhány: a kijelző ugyan maradt a megszokott 6 hüvelykes példány, ám ezzel egy időben maga a készülék ötödével lett kisebb, 15 százalékkal kevesebbet nyom, beépített Wi-Fi támogatással érkezik, belső tárolóegysége révén pedig akár 3500 e-könyvet is elmenthetünk rajta.


Ami a működést illeti, itt az Amazon illetékesei az 50 százalékkal jobb kontrasztot, a 20 százalékkal gyorsabb lapozást, valamint a könnyebb akkumulátort emelték ki, amely akár egy hónapon keresztül is biztosítja a készülék zavartalan működését. A Kindle Store immár 670 ezer művet kínál az érdeklődőknek, ebből 235 ezer került be a gyűjteménybe az elmúlt 7 hónap alatt. Ezekhez több mint 1,8 millió, 1923 előtt megjelent, a szerzői jog által már nem védett alkotás társul, amelyek ingyen elérhetők a készülékeken.

Az új Wi-Fi Kindle 139 dollárba, a Kindle 3G pedig 189 dollárba kerül az Egyesült Államokban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dyra #7
    ez nem lesz jó hosszabb ideig olvasni a kijelzője miatt. Mint ahogy az Apple iPad -ja sem jó. Volt szerencsém próbálni. Ez a Kindle viszont kifejezetten arra van tervezve én már jó régen szemezek egy ilyen eszközzel.
  • sathinel #6
    http://www.youtube.com/watch?v=dQl19GlmwJM

    ez nagyon durvára sikeredett szerintem. Kíváncsi leszek az árára.
  • Ersiman #5
    Szia!

    Ne csak az árat nézd, hanem főleg azt hogy mit akarsz olvasni rajta!
    A szkennelt pdf-eket felejtsd el, úgy ahogy vannak! 800x600 felbontással ekkora képernyőméret nem az igazi képek nézegetésére, és ezek a könyvek azok így!
    Ha nincs feldolgozva az anyag, akkor értelemszerűen a betűméret növelés sem működik. Mindenképpen célszerűbb az olvasnivalót prc-ben beszerezni, vagy átkonvertálni pl. Calibre-vel. (A prc az az ebook formátum amit jól kezel a Kindle, szemben az ePubbal, amit egyáltalán nem.)
  • Tom Tom #4
    Köszönöm válaszod!
    Hát,lövésem sincs mi az az ePub szóval valahogy majd túlteszem magam ezen a tragédián:)
    Főleg scannelt dolgok lennének rajta;pdf-ek,és lementett inetrnetes html oldalak,meg egy pár számos mp3 mappa is amire végülis szuper.
    Abban nem vagyok biztos hogy ilyen olyan mondjuk úgy nem fizetős oldalak ekönyveit,hogyan kezeli..
    Lac köszi a linket!
  • Polemius #3
    Tom Tom:
    Akkor azért előtte nézd meg mi jöhet még szóba és gondold át, mire szeretnéd használni. A Kindle-n pl. nem fogsz tudni használni itthon vásárolt védett ePubot.
    (Amiből egyelőre nincs is sok, de idővel csak bővül a kínálat.)

    Egyébként szállítanak ide, a szállítási (ebben elvileg benne van az esetleges vám, ilyesmik is) költséget megrendeléskor látod mennyi.
  • lac0215 #2
    http://www.sg.hu/listazas.php3?id=1281171138
  • Tom Tom #1
    Pont egy ilyet szándékozom venni anyámnak karácsonyra;beszarás hogy itthon 50ezernél kezdödnek a vackabb ebook olvasók..
    Magyarország akkor benne van abban a 125 országban;ha igen mennyi a szállítási költség?