Napi Online

Vergődik az EMI

Sikerült ugyan csökkentenie óriási veszteségét a brit EMI zenekiadónak, ám jelentős tőkeinjekcióra van szüksége, hogy törlessze hatalmasra duzzadt adósságát.

A vállalat márciusban végződött üzleti évében a tavalyi 1,75 milliárd fontról (2,12 milliárd euró) 624 millió fontra csökkentette az adózás előtti veszteségét, árbevétele pedig kicsit több mint öt százalékkal, 1,65 milliárd fontra kúszott fel. Ez elsősorban a legendás Beatles együttes digitálisan feljavított számait tartalmazó album kiadásának köszönhető. A társaság ugyanakkor közölte: 2014-2015-ig hárommilliárd dollár hiteltartozást kell törlesztenie, amiből 27 millió 2010 végéig esedékes.

A cég tulajdonosa, a Terra Firma tőketársaság befektetői júniusban 105 millió fontot pumpáltak az EMI-ba abban a reményben, hogy a javuló vállalati teljesítmény és további befektetők bevonásával elő tudják teremteni a hiteltörlesztéshez szükséges összegeket. A Terra ezzel egyidejűleg pereskedik a zenekiadó egyik hitelezőjével, az amerikai Citigrouppal, amelyet azzal vádol, hogy amikor 2007-ben, a befektetési boom csúcsán négymilliárd fontért megvásárolta az EMI-t, a Citi félrevezette, ugyanis nem közölte vele, hogy az egyik rivális ajánlattevő kiszállt a zenekiadóért folyó versenyből. A felek jelenleg közvetítő segítségével keresik a megegyezés lehetőségét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sanyicks #3
    Hajrá! vergődjön csak, rohadjnak meg a kis kakakupacok.
  • FoodLFG #2
    Ja!
  • NiGG3R #1
    dögölne meg! ..!..