SG.hu·
Mobil zeneletöltő a Skype alapítóitól
A népszerű VoIP-alkalmazás egykori alapítói most újabb fába vágták a fejszéjüket: az Egyesült Államokban asztali és mobil zeneletöltést és streaming szolgáltatást lehetővé tévő oldalt indítanak.
Janus Friis és Niklas Zennström meglehetősen fura, ám igencsak sikeres párost alkotnak, a két fanatikus nevéhez olyan programok kötődnek, mint a Skype, a Kazaa, illetve a Joost. Ezek közül nem mindegyik váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de legújabb fejlesztésük jól jelzi, hogy milyen új irányt vettek a viszonylagos kudarc, illetve a szórakoztatóiparral történt összezördülést követően. Érkezik ugyanis a Rdio, amely egyelőre az Egyesült Államokban nyújt majd új szolgáltatásokat az érdeklődőknek.

A portál saját zenei adatbázisában mintegy 7 millió dalt tárolnak, amelyeket az előfizetők elérhetnek asztali számítógépeikről, illetve mobil készülékeikről egyaránt. Előbbihez havonta 4,95 dollárt, utóbbihoz pedig 9,95 dollárt kell majd leperkálniuk a regisztrált tagoknak, ennek fejében azonban korlátlan módon streamelhetik a rendelkezésre álló gyűjtemény darabjait, vagyis azokat online módon bármikor meghallgathatják. Lehetőségük nyílik továbbá az egyes dalok letöltésére, mégpedig számonként 99 centes áron, így azokat saját készülékeiken tárolhatják.
Az alkotók megállapodtak mind a négy nagy zenei kiadóval, ezért is indulhat útjára viszonylag gyorsan a Rdio. Ezzel pedig alaposan megelőzték a Spotify portált, amely éppen ezen akadt el, és az európai terjeszkedés ellenére egyelőre gondokkal küszködik az USA-ban. Nagyon úgy tűnik, hogy a teljesen fizetős alapokra épített modell jobban tetszik az amerikai zenekiadóknak, míg a reklámokra alapozott európai megoldást kevésbé tartják elfogadhatónak. A Microsoft eközben a Zune Pass portálra helyezi a hangsúlyt, így streaming szolgáltatások esetében is kezd kialakulni a nagyok által uralt pálya.
A Rdio ráadásul igyekszik kihasználni a közösségi portálokban rejlő lehetőségeket is, hiszen a Facebook és a Twitter használói láthatják, hogy ismerőseik mely számokat találták érdemesnek a meghallgatásra, illetve letöltésre. A mobil alkalmazás Android, Blackberry, valamint iPhone készülékeken egyaránt elérhető, így a kompatibilitásra sem lehet panasz.