SG.hu·
Művészplatformmá válhat az iPhone
A megjelenő zenei játékok egyre inkább a művészek prezentációs platformjává teszik a népszerű mobil készüléket.
Mindez jól látható a Tapulous cég esetében, amelynek Tap Tap Revenge nevű mobil zenei szoftvere lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy a megszólaló melódiákat megpróbálják lejátszani az eszközön. A program rövid időn belül meghódította az online boltokat és eddig több mint 3 milliószor töltötték le a világhálóról. Az Apple ezután jelentette be, hogy a Tap Tap Revenge lett az idei esztendő legnépszerűbb amerikai iPhone-alkalmazása.
"Három napon belül piacvezetőkké váltunk" - közölte Bart Decrem, a Tapulous társalapítója. Azonban a siker nem merült ki ennyiben, ugyanis egy héten belül számos neves énekes és előadó kereste meg a céget azzal, hogy helyezzék el az ő dalait is a játékban.
A program olyan elődök nyomdokán halad, mint a Guitar Hero és a Rock Band. A művészek hamar rájöttek, hogy ez a megoldás egy új lehetőséget jelent a számukra ahhoz, hogy megismertessék magukat a közönséggel, népszerűek legyenek és kapcsolatot tarthassanak a rajongóikkal. Mivel az eladott zenei CD-k és DVD-k száma egyre csökken, egyre több zenész keres alternatív terjesztési platformokat. A Tapulous sikere a nagy kiadók érdeklődését is felkeltette. Ennek ékes bizonyítéka, hogy az EMI már kiadta a céggel közösen készített Tap Tap Dance nevű szoftvert, amelyben többek között Moby és a Daft Punk dallamai is felcsendülnek.
"Az az érzésünk, hogy ezek a játékok megközelíthetik vagy el is érhetik a Guitar Hero és a Rock Band sikerét" - nyilatkozta Cynthia Sexton, az EMI Music Worldwide alelnöke. A számítógépes és videojátékok, valamint más területek felé való nyitás új értékesítési-terjesztési lehetőségeket jelent a zeneipar számára. A Tap Tap Revenge annyira népszerű, hogy a Tapulous időközben kénytelen volt bevezetni a Tap Tap Csütörtököt, amelynek keretében minden hét negyedik napján megjelenik egy, a játékban felhasználható új dal.
A Tap Tap Revenge először ingyenes volt, a nagy sikerre való tekintettel a cég azonban piacra dobott egy 4,99 dollárba kerülő verziót is. Emellett megjelentek egyedi változatok, így például október végén mutatták be a Nine Inch Nails zeneszámaira épülő játékot. A tervek szerint minden hónapban lesznek ilyen speciális kiadások. "Az iPhone rendkívül keresett termék és a művészek mindent elkövetnek azért, hogy sikerüljön új lehetőségeket találniuk" - mondta Bart Decrem.