Berta Sándor

A cégeknél a higiéniai beszerzések is megelőzik az e-mail biztonságot

Meglepő eredménnyel zárult a Retarus biztonsági szolgáltató munkatársai által végzett felmérés: sok vállalat többet költ toalettpapírra, mint az elektronikus levelei biztonságára.

A Retarus szakértői érdekes összehasonlítás keretében vizsgálták a cégek kiadásait. A szakemberek arra voltak kíváncsiak, hogy a különböző beszerzési tételekre mekkora összegeket szánnak a vállalkozások. Kiderült, hogy a vállalatok évente átlagosan 24 tekercs toalettpapírt vásárolnak, ami 37,50 eurós kiadásnak felel meg. Amennyiben a papír felét használják csak el az alkalmazottak, úgy személyenként 1,50 euróval lehet számolni. Ezzel szemben Peter Kopfmann, a Retarus szóvivője szerint a dolgozónként e-mail biztonságra költött összeg csupán átlagosan 1, legfeljebb pedig 1,30 euró havonta, ami meglehetősen elgondolkoztató.

A felmérés másik részében a kutatók azt vizsgálták, hogy mennyire veszik komolyan a cégek a kéretlen elektronikus reklámlevelek jelentette kockázatokat és veszélyeket. Jelenleg minden 100 e-mailből átlagosan 95 tartalmaz valamilyen kéretlen reklámot vagy kártevőt. Ennek ellenére a megkérdezett vállalkozások 10 százaléka teljesen lemond a spam- és kártevővédelmek alkalmazásáról. "Sok válaszadó egyszerűen nincs tisztában sem a spamek biztonsági kockázataival, sem pedig azzal, hogy milyen hatással vannak a munkavégzés hatékonyságára" - közölte Kopfmann.

A spam e-mailek nem csak a vírusok, kémprogramok és más kártevők miatt jelentenek komoly veszélyeket, hanem azért is, mert a kitörlésük minden nap több percet vesz igénybe. Ez pedig csökkenti a munkaidőt és a munkavégzés hatékonyságának rovására megy. Nem véletlenül nevezik a kéretlenek elektronikus leveleket "termelésfékeknek". S végül, de nem utolsó sorban arról sem szabad elfeledkezni, hogy minden huszadik másodpercben bekövetkezik egy adathalász-támadás is. Vagyis a cégek egyáltalán nincsenek könnyű helyzetben.

A Retarus szakértői megállapították, hogy egy konszern körülbelül 2500 elektronikus postafiókjába átlagosan naponta 70 000 spam e-mail érkezik. A legnagyobb gond az, hogy sok vállalat nem professzionális védelmi szoftvereket vagy spamszűrőket használ, hanem saját fejlesztésű "barkácsolt eszközöket", illetve egyszerű spamellenes szabályokat alkalmaz. Ezek viszont nem csak indokolatlanul leterhelik a cégek IT-rendszereit, hanem még veszélyeztetik is azokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #9
    Gondolom fejenként számolták, nem teljes cég szintre. Már a német eredeti cikkben is hülyén van írva, az sg pedig szokás szerint nem olvasta át amit írt.

    Egyébként überbrutális csúsztatás az egész, azt feltételezi hogy attól jó valami hogy drága. (Értsd: minél többet költenek biztonságra annál biztonságosabb lesz, LOL :)). Több melóhelyen, közepesen nagynál is opensource cuccokkal végezték a spamszűrést, kis cégeknél pedig pont ez a cikk mond ellent a fenti gondolatnak. "Egyrészt a legmodernebb technológiákat használhatják, mint például a Google gyors keresője, vagy spamszűrő algoritmusa, másrészt költséghatékony módon juthatnak olyan technológiához, amelyet korábban csak a multik engedhettek meg maguknak."
  • Merces #8
    ......a Retardus biztonsági szolgáltató munkatársai által végzett felmérés...
  • Cyrrus #7
    Nyilván a cikk a cégeknél levő, e-mail biztonsági hiányosságokra szeretne rávilágítani, de nagyon rossz hasonlítási alappal dolgoztak. "enni kell, [email protected] muszáj." :p Valamint azt sem értem miért a kiadásokból próbálnak meg következtetni, kötve hiszem, hogy csak méreg drága alkalmazásokkal használatával lehet a "biztonságos e-mailezés" alapjait megteremteni. Kezdhetnék sokan pl: a naiv felhasznélok, munkatársak oktatásánál is.

    Amúgy az a 24tekercs (aminek csak a felét használják el!) retyópapír milyen arányban áll már a cikk végén említett, mondjuk a 2500 postafiokkal (és gondolom közel annyi dolgozoval rendelkező) rendelkező konszern esetében? :D
  • nextman #6
    Azzal is csak a méregdrága és éppannyira haszontalan szoftvereket marketingelik.
    Tehát szerintem 0 az információtartalom:)
  • sanyicks #5
    Hát szerintem szaros seggel kimenni kicsit rosszabb mint ha biztonságtalan az email :D uh vcpapír beszerzés előnyben.
  • TreDoR #4
    Ebből a cikkből max. az utolsó bekezdés bír némi információs tartalommal, a többi rész komolytalan.
  • vasziszdasz #3
    Évente 24 tekercs? És 2 hét után a fűbe szarnak az alkalmazottak?
  • 7evenb #2
    Óriási, én is többet költök wc papirra, mint e-mail biztonságra..., sőt többet járok wc-re, mint ahányszor ránézek a rendszer logokra, vagy ahányszor szerver confot állítok...

    Ismét egy értelemes kutatás (gondolom milliós nagyságrendben)
  • GABOR16 #1
    Azért a WC papír nagyon fontos dolog!