Napi Online

Bajuszt akasztott a tőzsdével a Google

Hiába a csinos nyereség és a várnál nagyobb árbevétel, zuhant a Google részvényárfolyama.

A Google Inc. részvényeinek ára több mint öt százalékkal zuhant a tegnapi kereskedés végén, mivel a cég második negyedéves profitja nem érte el a várakozásokat. A nettó nyereség 24 százalékkal, 1,84 milliárd dollárra nőtt a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, ami részvényenként 5,71 dollár, ám a Bloombergnek nyilatkozó elemzők 6,52-t vártak.

Az árbevétel ugyanakkor meghaladta az előrejelzéseket: a várt kevesebb mint ötmilliárd dollár helyett 5,09 milliárd dollár lett. A befektetők a Google fejlesztési költekezését kifogásolják: a társaság költségei 22 százalékkal nőttek a második negyedévben, szemben a január-márciusi 18 százalékkal.

Ahogy egy szakértő a hírügynökségnek elmondta, a Google visszatért a válság előtti viselkedési stílusához, azaz feladta az elmúlt hónapokra jellemző óvatosságot. A cégvezetés ezzel szemben úgy látja, hogy a digitális gazdaság bizonyos területei - például a mobilinternetes hirdetési piac - óriási fejlődés előtt áll, ezért most kell ezeken beruházni. Ezért vesznek fel mérnököket, akiket persze meg kell fizetni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Komolytalan #4
    Mert most az a trendi, hogy lefossuk a bokánkat, mert válság van és attól összedől a világ. Nem szabad ám felismerni hogy pár idióta amcsi bankár okozott egy kisebb pénzügyi gebaszt, és a balhét elvitették a lakossággal, de ettől még nem állt meg az élet. Kétségbe kell esni, rettegni, hogy a végén adhassunk még sok-sok zsozsót a bankoknak. Aki nem így tesz azt meg jól leértékelik a vérbe, ahogy a google-val is tették.
  • bakagaijin #3
    Abszolut nem baj, a tőzsde nem is erről szól. De írja is az okot: a nyereség alacsonyabb volt a vártnál - ennyi. Ebből a szempontból tökmindegy, hogy miért: mert valakinek luxusnyaralót vettek belőle, vagy zseniket vettek fel. Aztán amikor egy olyan hír jön, hogy a zseni kifejlesztett valamit ami valószínűleg sok pízt ér akkor meg feljebb megy. Ez egy ilyen játék. Beárazzák a híreket, úgy működik kb mint az odds-ok a focivb-n. Sok pénzt azzal lehet nyerni, ha valaki tud valamit amit más nem vagy b) valaki úgy tudja alakítani az eseményeket hogy az másokat váratlanul ér.
  • speedyx86 #2
    Köcsög befektetők annyira síkagyúak, hogy nem értik, ha nincs fejlesztés, nincs növekedés sem. Pontosan ezzel a felfogással hátráltatják a gazdaságot.
  • mynameisbence #1
    Ezt nem vágom. Miért baj ha fejlesztenek?