Napi Online

Könnyebben fogadhatunk a vébémeccsekre

Korábbi ígéretéhez híven a francia szerencsejáték-felügyelet a focivébé előtti napokban adta ki az első engedélyeket online szerencsejáték és sportfogadó honlapok üzemeltetőinek. Az engedélyt az induláskor csak lóversenyfogadásra és a sportfogadásra adták ki, az online póker esetében az engedélykiadást további vizsgálat előzi majd meg.

A francia döntés mellett a napokban látott napvilágot az Európai Bíróság két holland keresetre adott ítélete, amely szerint a tagállamoknak joguk van megtiltani a szerencsejátékok interneten történő kínálását. A bíróság szerint a tilalom a szerencsejátékok internetes kínálatához kapcsolódó sajátosságok miatt a csalás és a bűncselekmények elleni küzdelem célja által igazoltnak tekinthető. A bíróság szerint a szabályozó annak megakadályozása érdekében is felléphet, hogy az állampolgárok túlzott összegeket költsenek szerencsejátékra, s így a szociális egyensúlyt veszélyeztessék.

A bíróság megállapítása szerint a szerencsejátékokra vonatkozó holland szabályozás kizárólagos engedélyezési rendszeren alapul, amely szerint egyfelől tilos szerencsejátékokat szervezni és hirdetni, kivéve ha erre vonatkozóan közigazgatási engedélyt adtak ki, másfelől a nemzeti hatóságok minden engedélyezett szerencsejáték vonatkozásában csak egyetlen engedélyt bocsátanak ki. A bíróság hangsúlyozta, hogy az interneten kínált szerencsejátékok ágazata nem képezi harmonizáció tárgyát az Európai Unióban.

A holland szabályozás kísértetiesen hasonlít a magyar jogrendhez, ahol a szerencsejáték-szervezés állami monopólium. Ennek ellenére az elmúlt évek gyakorlatával szemben ma lényegében nehézség nélkül hirdethetnek online szerencsejáték-oldalak Magyarországon, sőt egyre több ilyen site alapításáról lehet hírt kapni.

Az is érdekes, hogy míg néhány éve a hazai hitelintézetek az elfogadóhely kódja alapján tiltották az ilyen oldalakra történő bankkártyás egyenlegfeltöltést, a lapunknak nyilatkozó hitelintézetek most arról számoltak be, nem akadályozzák, hogy plasztikjukkal ilyen tranzakciókat hajtsanak végre ügyfeleik. Az Ersténél elmondták: az internetes fizetésre alapesetben is alkalmas kártyákkal mindenhol lehet fizetni, ahol az elfogadó bank elfogadja az adott kártyát, függetlenül attól, hogy fogad vagy vásárol vele a kártyabirtokos.

Az UniCredit Bank lakossági bankkártyái esetében az ügyfelek maguk döntenek arról, hogy kártyáikat milyen célra használják fel - mondták el a banknál, hangsúlyozva, hogy az üzleti célú betéti és charge-kártyák esetében azonban a bankkártya-üzletszabályzat minden típusú szerencsejátékkal összefüggő használatot tiltja. A Magyar Cetelem sem a monopólium, hanem a felelős hitelezési szempontok miatt tiltja az online fogadóoldalakra történő közvetlen egyenlegfeltöltést - tudtuk meg. Kikerülni eddig is lehetett a tiltást: közvetlen utalással vagy például a Paypal használatával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!