MTI

A gyerekek kétharmada ijedt már meg netes élménytől

Az internetet használó gyermekeknek közel kétharmadát érték már a világhálón elrettentő élmények - derül ki a Symantec számítástechnikai biztonsági vállalat kedden közzétett új tanulmányából.

A Norton Online Family Report című, 14 országban 1700 gyermek és 7000 felnőtt közreműködésével készült felmérésben az internetezési szokásokat vizsgálták. A kutatásból kiderül, hogy a megkérdezett gyerekek csaknem kétharmadának volt már része valamilyen elrettentő élményben netezés közben. A leggyakoribb negatív tapasztalatok a pornográfia, az erőszak, illetve az ismeretlenek zaklatók közeledései voltak. A düh, a feldúltság és a félelem volt a leggyakrabban megfogalmazott három érzés, amelyet a gyermekek meghökkentő élményeik kapcsán említettek. A felmérésben részt vevő kiskorúak több mint fele érezte magát felelősnek a negatív élmény kialakulásáért.

A gyerekek 70 százaléka azt mondta, ha valami rossz élményben lenne része, szüleihez fordulna segítségért. Majdnem 50 százalék viszont azt mondta, hogy szüleinél sokkal óvatosabb, miközben 20 százalék szerint a szülőknek fogalmuk sincs az internet világáról. A tanulmányban a szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy azok a szülők, akik eddig nem tették, mihamarabb vegyenek részt gyermekeik online életében. Főként azokra a családokra igaz ez, ahol a fiatalok legkevesebb heti 11 órát töltenek az interneten.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Luminas #1
    http://www.youtube.com/watch?v=xEIaPSojGFE