SG.hu·
Bemutatták az új SWIFT-egyezmény tervezetét
Az Európai Unió igazságügyi biztosa az Európai Parlament illetékes bizottságának (JURI) mutatta meg elsőként a dokumentumot.
A JURI tagjai meghallgatásra hívták Cecilia Malmströmöt, aki, ha már ott volt, egyúttal elővette és bemutatta a nemrég elkészült új SWIFT-megállapodás tervezetét. A szerződés szabályozza a pénzügyi adatok átadását az Európai Unió és az Egyesült Államok között, kizárólag a hatékony és sikeres terrorizmus elleni háború céljából. A JURI tagjai számos ponton előrelépést tapasztaltak a korábbi dokumentumokhoz képest, azonban konkrét változtatásokat sürgettek. "A látott anyag még közel sem a végleges verzió volt. Az első átnézése során megállapítottuk, hogy a februári változathoz képest figyelemre méltó javulások szerepelnek benne" - tájékoztatta a sajtó képviselőit Ernst Strasser, az Osztrák Néppárt európai parlamenti delegációjának vezetője, aki egyben az Európai Néppárt SWIFT-ügyi főtárgyalója.
A politikus hozzátette, hogy a korábbinál sokkal több joguk lesz az európai uniós állampolgároknak az amerikai hivatalokkal szemben, valamint fontos az is, hogy harmadik állam kizárólag külön európai uniós engedély után kaphatja csak meg a pénzügyi adatokat. A Terrorist Finance Tracking Programot (TFTP) működtető amerikai hatóságok emellett támogatták azt az európai elképzelést, miszerint az EU egy ellenőrző-elemző rendszert hozna létre, valamint hogy az európai hivatalok is megkaphassák az amerikai pénzügyi információkat. Az új egyezmény várhatóan 5 éves időtartamra szól majd és a pénzügyi tranzakciós adatok legfeljebb szintén öt évig lesznek tárolhatók.
"A folyamat úgy néz majd ki a gyakorlatban, hogy az Egyesült Államok küld egy konkrét információcsomagra vonatkozó kérvényt. Ennek tartalmát megvizsgálja az EU egyik szervezete és ha mindent rendben talált, akkor továbbítja a kérvényt a Society for Worldwide Interbank Financial Telecommunicationnek (SWIFT), ahol egy független európai uniós tisztviselő fogja felügyelni, hogy az egész átadási folyamat rendben menjen. Az illetőnek adott esetben joga lesz leállítania az egész folyamatot" - foglalta össze az adatkiadás lényegét Ernst Strasser. Hannes Swoboda, az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának vezetőhelyettese is úgy ítélte meg, hogy komoly előrelépés történt az ügyben.
A SWIFT székhelye Belgiumban van és a szervezet több mint 200 ország kereken 8000 bankját tömöríti és amelynek rendszerében naponta körülbelül 15 millió pénzügyi tranzakció adatai találhatók meg. Ez a jelenlegi nemzetközi pénzforgalom körülbelül 90 százaléka.