Berta Sándor

Új online adatvédelmi törvényt alkot Németország

Az európai uniós tagállam az elmúlt hónapokban többször is élesen támadta a két webes céget, a vitának azonban még közel sincs vége.

Ilse Aigner német fogyasztóvédelmi miniszter mindenképpen el akarja érni, hogy webes óriáscégek tiszteljék az adatvédelmet. Éppen emiatt kész új adatvédelmi törvénytervezetet benyújtani, amely rákényszerítené a Google-t, a Facebookot és a többi online vállalatot a fogyasztói jogok betartására. "A német kormány jelenleg is azon dolgozik, hogy kidolgozza egy a jelenleginél jobb internetes fogyasztóvédelem sarokpontjait" - jelentette ki a politikus. Minderre Ilse Aigner szerint azért van szükség, mert a jelenleg hatályos adatvédelmi törvény még akkor született meg, amikor az internet egy ismeretlen fogalom volt. A kabinet a jogszabályt leghamarabb idén ősszel terjesztheti be.

A politikus emellett azt szeretné, hogy a globális internetezésben is biztosítva legyen a fogyasztóvédelem mellett az adatvédelem és a magánélet védelme. Aigner teljesen biztos abban, hogy néhány év múlva már a G20-as konferenciákon is annyira magától értetődően fognak beszélgetni a globális hálózatbiztonságról a résztvevők, mint napjainkban a klímavédelemről.

A német fogyasztóvédelmi miniszter ugyanakkor kitért arra is, hogy mindenképpen szükség van a felhasználók segítségére, hiszen csak az ő tiltakozásaikkal együtt lehet fellépni ebben a témában. "A Google és a Facebook esetében mutatkozik meg a fogyasztók ereje. A főnöki szobában dolgozó fiúk végre felébredtek. Egyúttal szeretném felhívni a figyelmet, hogy globális Facebook-kijelentkezési napot tartottak" - jegyezte meg Ilse Aigner.

A politikus végül elmondta, hogy támogatja az Európai Unió azon törekvéseit, hogy az internetes cégek minél gyorsabban töröljék az online adatokat, valamint az IP-címeket a rendszerükből. Az internetes keresőknél a tárolási időtartam 6 hónapra rövidítése komoly előrelépés lenne. Az adatok felismerhetetlenné tételének pedig odáig kell mennie, hogy nehézzé váljon a felhasználói profilok készítése és értékesítése.

Aigner április közepén nyílt levelet írt Mark Zuckerbergnek, a Facebook alapítójának és bejelentette, hogy ha nem történnek érdemi adatvédelmi változtatások, akkor megszünteti a közösségi portálnál lévő tagságát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!