SG.hu·

Tévé-internet hibriddel rukkolt elő a Google

Bemutatta legújabb fejlesztését a Google, amelynek Android operációs rendszere révén sikerült "házasítania" a televíziót és az internetet, ezzel újabb hatalmas piacot nyitva meg a hirdetések előtt.

A webes világhoz csatlakozó tévézés régóta vágyott fejlesztése az internetes közösségnek, a technológiai piac minden fontos szereplője törekedett ennek megvalósítására. Nem véletlenül, mert a nappaliba vitt internet becslések szerint 70 billió dolláros üzletet jelenthet. A nagyvállalatok versenyéből úgy tűnik, a Google került ki győztesen, az internetes óriás vezetői hatalmas érdeklődés mellett mutatták be a Google TV Android operációs rendszerre épülő működését, amelyet a Google Chrome böngésző révén ismert technológiával egészített ki. Mindezek alapján a televíziók képernyőjén keresőpanel jelenik majd meg, amely lehetővé teszi a csatornák közötti, valamint az interneten történő szörfözést.

A keresés beírásához egy táblaszerű készülékre lesz szükség, ez az eszköz - amelyet a Google partnerekkel együtt fejlesztett - mikroprocesszorral és grafikus processzorral is fel lesz szerelve. A tévékészülék vezeték nélküli WiFi, valamint Ethernet kapcsolattal működik majd. A hírek szerint a Google az Intellel és a Sonyval fogott össze a mérföldkőnek számító fejlesztésben, az Intel Atom-chipjeivel járult hozzá a közös munkához. Utóbbinak hatalmas sikert hozhat az internetes tévé, ennek révén egy lépéssel versenytársai elé kerülhet az elektronikai piacon az újdonságok fejlesztését tekintve.

A csütörtöki esemény akkora érdeklődés mellett zajlott, hogy a résztvevők internetkapcsolata zavarta a bemutatót - némileg baljós előjeleket mutatva az új technológia csatlakozási sebességét és korlátait illetően. A Google szakembereinek végül meg kellett szakítaniuk a csatlakozást, hogy demonstrálni tudják fejlesztésüket. A felvételeket "a lakás legnagyobb, a legjobb és a legszebb képet adó készülékén kell nézni. Ez pedig a tévé, nem a számítógép, a telefon vagy bármi más" - mondta Rishi Chandra, a cég vezető termékmenedzsere.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© bottika2010. 05. 21.. 12:42||#4
Tom et Jerry
© GoldenAxe2010. 05. 21.. 11:54||#3
Divide et Impera

<#eplus2><#eplus2><#eplus2>
© GoldenAxe2010. 05. 21.. 11:49||#2
Panem et Circenses

<#taps><#idiota><#taps><#idiota><#taps>
© Sir Quno Jedi2010. 05. 21.. 07:21||#1
Ez pedig nem a tévé, hanem a kivetítõ, de mind1 is... Jómagam is jó pár éve a legnagyobb display-en (esetünkben ez többnyire LCD TV) tolom a számítógépet/konzolokat is, szal. megint semmi újdonság, mert erre magamtól is rájöttem.