SG.hu·

Szerverhiba miatt akadozott a T-Home internetszolgáltatása

Szombaton a délutáni órákban a Magyar Telekom ügyfelei átmenetileg bizonytalanságokat tapasztalhattak az internetes szolgáltatások (IPTV, ADSL, VoIP) működésében több helyen az országban, amit egy szerverhiba okozott.

"A cég szakemberei a hibát kijavították, és a szolgáltatások 18 óra után mindenhol zavartalanul működtek" - közölte a T-Home kommunikációs osztálya. Legutóbb december elején volt fennakadás a mobiltelefon-szolgáltatásban. Akkor a zavart egy éjszakai, előre tervezett munka során keletkezett váratlan szoftverprobléma okozta.

A szolgáltatóknak érdekükben áll a hiba mielőbbi elhárítása, részben azért, mert ezáltal garantálható a biztos üzletmenet és a bevétel, de emellett a kötbér (és nem kártérítés)-fizetés is gyorsaságra sarkallja a cégeket. A mobiltelefon-társaságoknál ugyanis komoly rendelkezésre állási kritériumok vannak érvényben: az általános szerződési feltételek szerint évi négy óra teljes körű hálózatszünetelés "engedélyezhető", ezt követően kötbérfizetési igénnyel léphet fel az ügyfél, aminek mértékét a megelőző hathavi költés alapján számolják ki. (A vezetékes szolgáltatók esetében évi 72 óráig szünetelhet műszaki okokból kötbérmentesen a szolgáltatás.)

A decemberi eset után a szolgáltatás kiesése miatt kötbérfizetési kötelezettség nem állt fenn, de az ügyfeleket ért kényelmetlenség miatt a cég előfizetőnként 10, hálózaton belül lebeszélhető percet biztosít díjmentesen. Most ilyen gesztusról nincs tudomásunk. Olyanról sem tudunk, hogy mobiltelefon-szolgáltató működésében keletkezett volna évi négy órát meghaladó teljes körű hálózati szünet.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© jeti002010. 10. 01.. 23:11||#7
hülyeség. ha sûrûn hívsz se tudunk mit tenni, miattad nem fognak egy városrészt újrakábelezni... ha sebesség gond van érdemes router nélkül mérni, úgy szinte mindig a megrendelt sebességet fogjátok látni
© bakagaijin2010. 05. 14.. 08:38||#6
Ez azért van, mert már mindenkinek 5Mbiteset adnak el. A megoldás az, hogy piszkálni kell a központjukat, sokszor, rendületlenül, és ha szerencséd van akkor egy idõ után megunják. Modemcsere és nyilván kis kábelezési trükközés a háttérben után már stabilan tartja a kapcsolatot, igaz csak a szerzõdésben vállalt minimumot. 5Mbps-es szerzõdés esetén ez 1Mbps. 25 esetén 5. Ez a módszer már bevált nálunk is, és ahogy olvastam többeknél is.

Bõvebben:
Homár, a kommenteket olvasd.
© Gabest2010. 05. 13.. 17:25||#5
Észre se vettem, mivel minden nap megszakad párszor.
© krajcsovszkig2010. 05. 12.. 14:49||#4
Nekem reggel volt szar itt Szegeden a kábel...
Otthon Kecskeméten meg esténként állandóan ledobál, lassú, 500 körüli pingje van. A szerelõ szerint vissza kéne venni kettesre, de ötös a legkisebb. Kábelbõl meg csak Fibernet lenne, de azok köcsögök és drága is.
© BAk3R2010. 05. 12.. 11:07||#3
Egyszer élném meg, hogy a kimaradozások miatt kevesebbet kelljen fizetni a hónap végén.
© TiElite2010. 05. 12.. 10:16||#2
Nekünk folyton megszakad ez a nagyon minõségi szolgáltatás... El sem tudom képzelni mit éltem volna át, ha szombaton itthon vagyok-.- Már tegnap is 5x megszakadt 4 percen belül. Imádom! Legjobb amikor az "új" húdeszupergyors 25 mbites netet reklámozzák a kerületünkben, de csak a belvárosban elérhetõ és egyes helyeken, a mi kerületünkben nem... Persze a cselló már rég szolgáltat 25 mbitet, de a 16 kerre mindenki csak sz*rik, ugyanis itt csak T-kaki van.
© mujahedin2010. 05. 11.. 15:14||#1
kábelnettel észre sem lehetett venni