MTI

A Google jelszókezelő rendszerét törték fel decemberben

A Google jelszókezelő rendszerét törték fel hackerek, amikor tavaly decemberben megtámadták amerikai internetes szolgáltatót - jelentette kedden a CNN hírtelevízió egy bennfentesre hivatkozva.

Az illetéktelen behatolók elérték az online programok - egyebek között az e-mail és a naptár, valamint az üzleti alkalmazások - hozzáférését biztosító kódokat. A Google idén januárban jelentette be, hogy ismeretlenek támadást intéztek a vállalat rendszerei ellen, információkat loptak el onnan. A kaliforniai vállalat annyit közölt: a hackerek célja az volt, hogy feltörjék kínai emberi jogi aktivisták kommunikációját. A támadás pontos természetét mindeddig homály fedte, ezeket a cég szigorú titokként kezelte és kezeli, mint hogy az okozott kár mértékéről sem közölnek semmit.

Egy a belső vizsgálathoz közel álló, névtelenséget kérő személy most viszont felfedte: a támadás a Google internetes rendszereinek szívét érte, lényegében az összes webes szolgáltatást, világszerte felhasználók millióit érinti. A bennfentes kifejtette: a cég Gaia nevű programját villámgyors, kevesebb mint 2 napig tartó támadás érte decemberben. Erről a programról mindeddig csak egyszer esett szó a nyilvánosság előtt, a cég egy 4 évvel ezelőtti technikai konferencián annyit közölt: ez kezeli a jelszavas hozzáféréseket a szolgáltatásokhoz.

A támadók állítólag nem lopták el a Google-felhasználók jelszavait, és az internetes óriás a behatolás után - amit viszonylag korai fázisban észleltek - azonnal óvintézkedéseket tett és jelentős biztonsági fejlesztésekbe fogott. Független szakértők szerint a támadók talán veszélyes trójai programot akartak elhelyezni a Gaia programban, hogy titkos hozzáférési pontokat hozzanak létre világszerte a cég adatbázis-központjaiban. A támadás nyomán a kétség mindesetre megmarad: hackerek esetleg más gyenge pontokat is találhatnak a Google rendszerében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!