SG.hu·

Videokonferencia-rendszerekkel csábítják a menedzsereket

Az izlandi vulkánkitörés miatt sok cégvezető nem tudott repülőgéppel utazni, így előtérbe kerültek a konferenciabeszélgetéseket lehetővé tévő megoldások.

A videokonferencia-rendszerek rendkívül hasznosak, hiszen lehetővé teszik, hogy egymástól akár több száz vagy ezer kilométerre lévő szakemberek is valós idejű kapcsolatban lehessenek. A múlt heti izlandi vulkánkitörés miatt a légkörbe jutó hamuréteg és amiatt elrendelt repülési tilalom kapóra jött számos videokonferencia-rendszereket kínáló vállalatnak.

A repülési tilalom dollár milliókra taksálható bevételkiesést okozott, illetve számtalan elmaradt üzletkötéssel járt. Az Európai Unió az infokommunikációt hívta segítségül a problémakezeléshez. Miután minden perc számított, ezért az uniós közlekedési miniszterek a kialakult válságról videokonferencián keresztül egyeztettek, és határozták meg a szükséges lépéseket. A rendszer jól vizsgázott ebben az éles helyzetben is. Az illetékesek a videokonferenciázás révén folyamatosan kapcsolatban tudnak maradni és azonnal reagálni tudtak a változó állapotokra.


Az Adobe az elsők között jelentkezett rendkívüli akciójával, amelynek keretében bárki 30 napon át ingyen kipróbálhatja az Adobe Connect szoftvert. De más vállalkozások is profitáltak a rendkívüli helyzetből. Rico Hengstmann, a berlini Mettyoo vezetője is olyan tapasztalatokról számolt be, hogy egyre több nagyvállalat keresi meg őket a video- és telefonkonferencia rendszereik miatt.

Korábban ennek fő oka a gazdasági világválság volt, hiszen a legtöbb piaci szereplő ott spórolt, ahol tudott és kézenfekvő volt, hogy az elsők között az utazási költségeket kurtítsák meg. A tapasztalt keresletnövekedési folyamatot az izlandi vulkánkitörés még inkább felerősítette, és 10 százalékos forgalomnövekedést regisztráltak. A Regus innovatív munkahelyi megoldásokat kínáló cég is azt jelezte, hogy Európában 12 százalékkal nőtt az előjegyzett videokonferencia-beszélgetések száma, ez az érték Nagy-Britanniában pedig elérte a 38 százalékot.

A virtuális konferenciák népszerűsége néhány éve már töretlen. A növekvő céges kiadások, a gazdasági válság, a különböző influenzajárványok, a természeti katasztrófák és a terrorfenyegetettség erősödése mind hozzájárultak ahhoz, hogy napjainkban egyre fontosabbak a vezetőknek a valós idejű kommunikációs szolgáltatások. "A virtuális találkozók jelentősége különösen a bizonytalan időkben nő meg, mivel a cégeknek szükségük van a tervezésbiztonságra" - közölte Rico Hengstmann. A videotelefon- és videokonferencia-beszélgetések azért is kerülnek folyamatosan előtérbe, mert a szakembereket ma már nem igazán zavarja, ha a kollégáikkal csak telefonon, az interneten vagy videokapcsolatban tudnak szót váltani. Néhány évvel ezelőtt még ennek az ellenkezőleg volt igaz.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Oláh Herkules2010. 04. 19.. 22:35||#2
mánágereket minek csábítgatni? Annyi van belõlük mint a szar :D
© mrzed0012010. 04. 19.. 22:27||#1
Szerintem azért válasszuk szét a videóhívást és a videokonferenciát (a cikkíróban is van némi képzavar.).
Manapság minden balga videokonferenciáról beszél, miközben egyszerû két fél közötti videóhívás a valós tartalom.
A konferenciában 3 ill. több résztvevõ van.

"hogy egyre több nagyvállalat keresi meg õket a video- és telefonkonferencia rendszereik miatt."
A telefonos konferenciát kb minden >fél milliós telközpont tudja, ráadásul >20 éve, szóval azt nem nevezném egy nagy újdonságnak.

Videóhívásra már a W95-ben lévõ NetMeeting is képes volt.
Sõt, már 2000-ben sem volt már újdonság a videokonferencia rendszerek.

"nõtt az elõjegyzett videokonferencia-beszélgetések száma"
Inkább azt statisztikázzák a kis buthák, hogy Skype-on mennyi ingyenes videóhívás van. SOK.

Szóval ez most kinek a reklámja is volt? Nem értem.