Berta Sándor

Együttműködik a Yahoo és a Twitter

A Yahoo! keresési eredményei között is megjelennek ezentúl a twitteres bejegyzések, az év végéig pedig a mikroblog-szolgáltatásra küldött üzenetek a hírportál más szolgáltatásaiba is beépülnek.

A Google és a Microsoft után a Yahoo is együttműködik a Twitterrel. Mindez azért érdekes, mert amikor a keresőcég még tavaly október végén bejelentette, hogy részt akar venni a valós idejű online keresésekben, a Twitterrel való esetleges kooperáció még csak szóba sem került. Az együttműködés három területre koncentrálódik. Mindenekelőtt a Yahoo különböző szolgáltatásait (Yahoo Mail, Yahoo Sports stb.) használó internetezők a jövőben közvetlenül hozzáférhetnek a twitteres honlapjukhoz, profiljukhoz. Emellett a felhasználók akár a Yahooból közvetlenül is tweeteket írhatnak, illetve fogadhatnak. Továbbá a Yahoo a Twitter-frissítéseket az új valós idejű keresőjébe integrálja.

"A valós idejű kereső a mai naptól elérhető az Egyesült Államokban,a világ többi országában pedig még ebben a negyedévben hozzáférhető lesz. A Twitter státuszjelentéseket tematikailag és számszerűleg is korlátozzuk. A hírek, a szórakozással és a sporttal kapcsolatos Twitter-üzenetek megjelennek majd a Yahoo szolgáltatásaiban is" - közölte Judith Sterl, a Yahoo szóvivője.

"A Twitterre küldött üzenetek nagyságrendekkel nagyobb felhasználói réteghez juthatnak el a Yahoo-val való együttműködéssel" - mondta Biz Stone, a Twitter társalapítója. A 600 millió felhasználóval rendelkező Yahoo és a napi 50 millió üzenetet továbbító Twitter az együttműködéstől szolgáltatásainak népszerűbbé válását és piaci szerepének megerősítését várja. A megállapodás üzleti háttereit a Yahoo nem hozta nyilvánosságra. Sajtóértesülések szerint azonban a Microsoft és a Google januárban összesen 25 millió dollárt fizetett azért, hogy a twitteres bejegyzések a keresési eredmények között is megjelenhessenek.

A Twitterrel és a Facebookkal kötött együttműködési szerződések célja, hogy a Yahoo erősítse a közösségi webes piacon betöltött pozícióját. A szolgáltatások összekötésének köszönhetően a keresőcég ügyfelei egy időben több platformon is használhatnak anélkül, hogy mindegyik oldalra külön-külön be kellene jelentkezniük. A Yahoo vezetői ezenkívül azt remélik, hogy így még jobban érdeklődni fognak az internetezők az online elérhető tartalmak iránt és a reklámügynökségek, illetve a sokat publikálók számára is új lehetőségek nyílnak. "A Yahoo segítségével egy tweet információi fényévekkel tovább kerülhetnek" - jegyezte meg Biz Stone.

A Facebook közösségi portál sikeréből kiindulva szinte minden nagyobb hírportál és netes levelező rendszert üzemeltető vállalkozás a közösségi funkciók felé kíván bővíteni. A felhasználók számának növeléséért folytatott elszánt küzdelemben viszont előfordul, hogy pont a felhasználók érdekei kerülnek háttérbe. A Google Buzz névre keresztelt új szolgáltatását - amely a tartalommegosztást próbálja egyszerűbbé tenni - személyiségi jogi aggodalmak miatt már a jogvédő szervezetek is vizsgálják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!