SG.hu·

Ismert hackereket zárt ki az Apple

Szokatlan lépésre szánta el magát az Apple amerikai informatikai vállalat: két ismert iPhone-hackert biztonsági okokra hivatkozva tiltott ki a telefonra írt szoftverek letöltési központjából, az iTunes App Store-ból.

Sherif Hashim, aki a legutóbbi iPhone-frissítés feltörésén dolgozott - mellyel a felhasználóknak lehetővé tenné, hogy készülékeiket más mobilhálózatokon is használják - egy másik hackertársával együtt twitteres üzenetben jelentette kitiltását. Az Apple-t korábban már vádolták azzal, hogy silány alkalmazásokat hagyott jóvá, vagy túl sokáig várt egy szoftver elérhetővé tételével, de arra még nem volt példa, hogy hackereket zárjon ki szolgáltatásaiból. A cupertinói vállalat az App Store elektronikus áruházának megnyitása óta az iPhone operációs rendszerének időszakos frissítésével küzd a szoftverfeltörések ellen.

Szakértők szerint az iPhone- és iPod Touch-törők kizárása egy újabb módszer lehet a szabálysértők megfékezésére. A fejlesztők örülnek az Apple lépésének, mondván a szabályokat tudatosan áthágóknak a következményekkel is számolniuk kell. "A milliónyi hackerből az Apple csak két embert blokkolt, emiatt senkinek sem kell felháborodnia" - magyarázta Alex Sokirynsky szoftverfejlesztő. Hozzátette: a kizártakat is pusztán annyiban korlátozták, hogy egy bizonyos eszközzel nem csatlakozhatnak az App Store-hoz.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© krajcsovszkig2010. 02. 18.. 18:00||#6
Ha "dinamikus a csávónak", akkor max akkor tilthatják ki az alapján, ha õk az FBI, vagy õk is hekkelnek, amiért a gatyát is leperelnék róluk.
Ha meg nem lennének ilyen hekkerek, akkor az értelmes emberek nagy része nem venne szifont, mert nekik csak jailbreakelve jó.
Szerintem innen a telefon mac-címét tiltották le, úgy mint az xbox livenál szokás.
© cateran2010. 02. 18.. 13:17||#5
Ip cim? Ugye tudod,hogy 10000000000 helyrol be lehet jelentkezni alneven? (netkavezo,hogy egyet mondjak....wifi hotspotok.....nyilt wifi halozatok)
© SpyWeb2010. 02. 18.. 13:17||#4
Nos, neked tényleg nincs sok informatikai tudásod😊
© Nazir2010. 02. 18.. 09:50||#3
Én nem vagyok semmien fajta informatikai tudással ellátva de sztem a név a legutolsó amit néz egy ilyen rendszer.
Ip cím az amit azonosít nem a név.
Ha dinamikus a csávónak, akkor kb plussz 1 sec mire megmondja valaki az Applenál h ez ugyanaz a puhatestû.
Ha akarnák minden parazitát kitílthatnának. Akkor is nyílván van olyan hacker aki be tud törni de ez a szám mondjuk ha csak tizede a "törõ" felhasználóknak akkor is jól járnának.
Nem értem miért nem teszik.
Mondjuk akik tõrnek azok is megvették a telót, tehát valahol érthetõ.
A kurva drágát meg biztos megmosolyognák az amerikaiak, mert ott kb szotyipénz amit elkérnek i iphoneért.
© bigjoe2010. 02. 17.. 16:53||#2
Az apple bekaphatja.. Nem lenne szükség hack-ra ha bármelyik szolgàltatónál lehetne Iphone-t venni. Undorító az üzletpolitikájuk! Tény, hogy bár drága pénzért, de jó cuccail vannak kivéve az ipad.
© Chriss7452010. 02. 17.. 16:30||#1
He? És mi akadályozza meg a srácot, hogy regisztráljon Tót Józsi névvel 1 perccel a kitiltás után? Ha kinyomnák a szemét vagy levágnák a kezét az ok, de ez? Ez inkább self marketing...