SG.hu·

A nigériai kapcsolat Haiti esetében is él

Egy hónap telt el a Haitin pusztító földrengés óta, az internetes csalók azonban még mindig áldozatokra vadásznak.

A bűnözők a már több alkalommal bevetett "nigériai kapcsolatnak" nevezett módszert alkalmazzák. A kivitelezés meglehetősen profi, hiszen nem csak egy egzotikus országban elhelyezett szerver található a segítséget kérő e-mailek mögött, hanem gyakran számos valódi személy is, akik megszervezik és lebonyolítják a felajánlott adományok átvételét, de nem rettennek vissza némi erőszakos nyomásgyakorlástól sem.

A Retarus cég közleményben hívta fel a felhasználók figyelmét a csalók leveleire, amelyekben leggyakrabban a Nerlande Dieujuste név fordul elő. Az illető arra hivatkozik, hogy haiti állampolgár, a földrengésben vesztette el a szüleit és az öccsét és csak a szerencsének köszönheti, hogy a Dominikai Köztársaságba tudott menekülni, ahol jelenleg egy menekülttáborban él. Nerlande Dieujuste arra hivatkozik, hogy a szülei ügyvédje két nappal ezelőtt arról értesítette, hogy a szülei egy 500 000 dolláros életbiztosítást kötöttek korábban és mivel ő az egyedüli túlélő, övé lehet a pénz.

Ezután a csaló abban kéri a címzett segítségét, hogy mivel a pénz egy angliai bankban van, támogassa őt abban, hogy mielőbb megkaphassa a járandóságot. Aki válaszol az e-mailre, az megtudja, hogy először bizonyos személyes adataira lesz szükség a későbbi befizetés miatt, majd kisebb összegű átutalásokban kérik a segítségét.

"Az ilyen jellegű levelek évek óta jelen vannak a világhálón. De eddig többnyire az volt a kerettörténet, hogy a pénz valami diktátor özvegyének a bankszámláján található és ahhoz, hogy hozzá lehessen jutni, meg kell vesztegetni néhány embert, ezért kell a támogatás. Most azonban meg kellett állapítanunk, hogy ha némi késéssel is ugyan, de a nigériai kapcsolat a haiti földrengésből és az áldozatok szenvedéseiből is igyekszik hasznot húzni" - szögezte le Martin Hager, a Retarus alapítója és ügyvezetője.

A szakember szerint a legjobb védekezés a bizalmatlanság. Aki bármilyen hasonló levelet kap, ne nyissa meg, ne válaszoljon rá, hanem azonnal törölje ki. Fennáll annak a veszélye, hogy a megadott személyes adatokkal a bűnözők később visszaélnek. Néhány héttel ezelőtt már az FBI is hasonló jelenségre lett figyelmes. Januárban közel 200, a földrengés sújtotta ország nevével visszaélő csalás kapcsán érkezett bejelentés a hivatalhoz és ez a szám a következő hetekben, hónapokban csak tovább nőhet. Vannak, aki haiti kormánytisztviselőnek, hivatalnoknak vagy egy nem létező alapítvány, sőt, a Vöröskereszt helyi munkatársainak magukat kiadva gyűjtenek adományokat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© passatgt2010. 02. 17.. 21:37||#7
azért írtam, hogy általában
© RecoPhile2010. 02. 17.. 20:49||#6
Ha te is szegény lennél ugyan ezt tennéd... :\
Másik, szegény ember mindig megprobál kiutatt találni szegénységébõl, és sajnos ez nem nagyon sikerül. Ezért ne hülyézzük le a másikat amiröl nem tehet, vagy szándékosan nem tehet róla...
© Julius Caesar2010. 02. 17.. 17:48||#5
VAgy mondok jobbat, mindenki dögöljön meg és akkor nincs gond!
© Justil2010. 02. 17.. 17:24||#4
pedig aki hülye, az ha ne is haljon meg, de minimum tartsa magát távol a nettõl 😊
© passatgt2010. 02. 17.. 17:17||#3
azt nem mondtam, de mindig a szegényekrõl tudják lehúzni a legtöbb pénzt, mert õk hülyék
© Justil2010. 02. 17.. 17:07||#2
naja, és aki hülye, az bizony haljon is meg 😊
© passatgt2010. 02. 17.. 16:24||#1
aki ilyen leveleknek bedõl, az meg is érdemli, ha lehúzzák
szegények általában hülyék...