MTI

Bűnözők közösségi portálon fenyegetőznek Nagy-Britanniában

Az interneten, a Facebook közösségi portálon keresztül terjesztett fenyegetéseket és félemlített meg embereket egy veszedelmes bűnöző Nagy-Britanniában - írta a The Sunday Times című brit lap.

"Egy nap kinn leszek, és már alig várom, hogy lássam a félelmet bizonyos emberek szemében, amikor majd szemben állnak velem" - idézte a lap a 35 éves börtönbüntetését töltő Colin Gunn nottinghami gengszter egyik üzenetét, amelyet az a szigorúan őrzött közép-angliai börtönéből, Long Lartin-ból küldött. A brit alvilág egyik vezérének számító férfi, aki legalább egy kettős gyilkosság értelmi szerzője, két hónapon át 565 bejegyzett felhasználóval tudott üzenetet váltani a közösségi portálon, noha a királyság egyik legveszélyesebb bűnözőjének számít.

Az elítéltek elvileg csak korlátozottan - oktatási célból, a személyzet felügyelete mellett - használhatják az internetet. A brit sajtó azonban emlékeztet arra, hogy egy Jade Braithwaite nevű lány, aki egy 16 éves fiú meggyilkolása miatt került börtönbe, ugyancsak provokatív üzenetekkel zaklathatta áldozata családját a Facebookon át. Jack Straw belügyminiszter azt mondta, hogy kérték a közösségi portáltól az ilyen bűnözői profilok megszüntetését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #1
    England = Sick Society