MTI

Obama elküldte első twitteres üzenetét

Elküldte első üzenetét a Twitter közösségi portálon Barack Obama amerikai elnök, amikor felkereste az amerikai vöröskereszt washingtoni székházát, ahol a haiti földrengéskárosultak támogatását célzó segélymunkálatokat hangolják össze.

Az amerikai elnök nejével, Michelle Obamával együtt jelent meg helyi idő szerint hétfőn a Fehér Háztól néhány háztömbnyire fekvő épületben, ahol mintegy száz alkalmazott verődött össze a neves látogató érkezésére. Obama köszönetet mondott a szervezet munkatársainak a földrengéskárosultak javára (emelt díjas) SMS-ekkel folytatott adománygyűjtő munkájukért. Obama a székházból üzenetet küldött a Twitteren - a rövid, legfeljebb 160 karakteres üzenetek továbbítását lehetővé tévő mikroblog-szolgáltatáson -, amely úgy szólt: "Obama elnök és a First Lady éppen most tesz látogatást a segélyszervezet műveleti központjában".

A vöröskereszt munkatársai pedig rögtön küldtek egy másikat, arról értesítve a netezőket: "Az utolsó üzenetet Obama elnök küldte. Ez volt az első üzenete." Az amerikai vöröskereszt SMS-kampányával már dollármilliókat gyűjtött össze a földrengéskárosultak javára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jötün #6
    Nem a hír az lenne, hogy a nigger, megtanulta használni az angol wc-t. Vagy öszefüggően beszélni.
  • reszcsi #5
    ómájgád. EZ basszus egy hír?
  • Nyomoka #4
  • kissssss #3
    neked a bal felsöbe
  • Cat 02 #2
    Linkt!
  • Jötün #1
    Eme hír hallatán, melyik sarokba kell sz*rni?