SG.hu·

Obama elküldte első twitteres üzenetét

Elküldte első üzenetét a Twitter közösségi portálon Barack Obama amerikai elnök, amikor felkereste az amerikai vöröskereszt washingtoni székházát, ahol a haiti földrengéskárosultak támogatását célzó segélymunkálatokat hangolják össze.

Az amerikai elnök nejével, Michelle Obamával együtt jelent meg helyi idő szerint hétfőn a Fehér Háztól néhány háztömbnyire fekvő épületben, ahol mintegy száz alkalmazott verődött össze a neves látogató érkezésére. Obama köszönetet mondott a szervezet munkatársainak a földrengéskárosultak javára (emelt díjas) SMS-ekkel folytatott adománygyűjtő munkájukért. Obama a székházból üzenetet küldött a Twitteren - a rövid, legfeljebb 160 karakteres üzenetek továbbítását lehetővé tévő mikroblog-szolgáltatáson -, amely úgy szólt: "Obama elnök és a First Lady éppen most tesz látogatást a segélyszervezet műveleti központjában".

A vöröskereszt munkatársai pedig rögtön küldtek egy másikat, arról értesítve a netezőket: "Az utolsó üzenetet Obama elnök küldte. Ez volt az első üzenete." Az amerikai vöröskereszt SMS-kampányával már dollármilliókat gyűjtött össze a földrengéskárosultak javára.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Jötün2010. 01. 20.. 06:55||#6
Nem a hír az lenne, hogy a nigger, megtanulta használni az angol wc-t. Vagy öszefüggõen beszélni. <#vigyor3>
© reszcsi2010. 01. 20.. 00:37||#5
ómájgád. EZ basszus egy hír? <#nemtudom>
© Nyomoka2010. 01. 19.. 22:06||#4
© kissssss2010. 01. 19.. 21:56||#3
neked a bal felsöbe
© Cat 022010. 01. 19.. 18:32||#2
Linkt!
© Jötün2010. 01. 19.. 17:40||#1
Eme hír hallatán, melyik sarokba kell sz*rni?<#mf1>