SG.hu·

Februártól lesz elérhető az Open-PC

Az Open-PC projekt támogatói hivatalosan is ismertették azokat az elérhető hardvereket és szoftvereket, amelyekből a végső konfiguráció felépül majd.

A kizárólag nyílt forráskódú hardvereket és programokat tartalmazó számítógép bevezető ára 359 euró lesz. Az Open-PC alapját az Asrock A330GC alapja és azzal együtt szállított Intel Atom N330 kétmagos processzor jelenti majd. A számítógépeket alap kiépítettségben 3 gigabájt DDR2-es memóriával, egy 160 gigabájtos merevlemezzel és egy 250 wattos táppal fogják szállítani. Az operációs rendszer az Opensuse lesz, amit a programban résztvevő szakemberek minden PC-re előre telepítenek és konfigurálnak.

Minden alkatrész teljes körű dokumentációval rendelkezik és mindegyikhez kizárólag nyílt forrású meghajtóprogramokat használnak. Az egyes alkatrészeket és a szoftvereket két felmérés alapján állították össze, amiket Frank Karlitschek és az Open-PC projekt munkatársai segítségével végeztek el. A kezdeményezést elindító Opendesktop.org oldal egy olyan PC-t akart létrehozni, amit a linuxos közösség is támogat. A felmérésekben összesen 12 150 felhasználó válaszait rögzítették.

A megkérdezettek többsége egy olyan PC-t szeretett volna , ami KDE asztali környezetet használ és amin a Firefox a böngésző és az Amarok a médialejátszó. Az új termék árának a legtöbben 300 és 400 dollár közötti összeget jelöltek meg. A többség egy netbookot akart, amelybe egy minimum 100, maximum 300 gigabájt tárolókapacitású merevlemezt építenek be.

A második felmérés során a projekt elindítói arra voltak kíváncsiak, hogy mennyire igénylik a felhasználók majd a terméktámogatást és egy ügyfélszolgálat segítségét. Nyomtatott kézikönyvre és e-mail vagy telefonos ügyfélszolgálatra a többség nem tartott igényt, ugyanakkor fontos volt, hogy az Open-PC-t integrálni lehessen a különböző online szolgáltatásokba.

Ugyan a többség egy netbook mellett döntött, a szakemberek végül egy Nettop mellett döntöttek, mivel úgy ítélték meg, hogy egy ilyen készülék könnyebben létrehozható. A tervek között szerepel egy Open-PC netbook is, ám ennek megjelenéséről, áráról és technikai jellemzőiről még nincsenek konkrét információk. Az Open-PC program tavaly júliusban indult azzal a céllal, hogy egy kizárólag előretelepített szabad szoftvereket tartalmazó számítógépet hoznak létre és dobnak piacra. A PC-k eladásából származó bevétel egy részét - támogatás formájában - a különböző nyílt forráskódú projektek kapnák.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© krajcsovszkig2010. 01. 21.. 17:06||#36
Gondolom a felhasznált alkatrészek azok.

Az Asus elég változó, én csak notiban láttam tõlük nagyon rosszat, ehhez képest õket tartják a legmegbízhatóbb márkának...

kvp: ezt az intelt nem is tudtam :o Viszont ma azon akadtam le, hogy a régi Kingmax ramomnak a komplett kapcsolási rajza fönnvan a honlapjukon
© Athlon642010. 01. 21.. 13:04||#35
Amúgy itt a munkahelyemen Asus alaplapos gép van, de olykor kér egy F1-et induláskor. Máskor meg nem látja a billenytyût.
A kolegám is szív az Asus-ával.
Szóval szerintem kiadja saját maga a minõségileg zûrös lapjaít is.
© Athlon642010. 01. 21.. 13:02||#34
"Mondjuk nem is igazan eri meg senkinek sem, hogy megvegyen egy ilyen gepet. Asrock alaplappal semmikeppen sem, mert az asus minosegi teszten megbukott hardverei kerulnek ebbe a markaba."

Ezt ugye csak poénnak írtad?! Az Asrock-nak olyan alaplapjai vannak amiket az Asus sose gyártott!
Emellett én tökéletesen megvagyok a gépemmel. Egy bajom, hogy nincs pcie slot.

Az AMD meg nyiltá tette tudtommal a diverét.
© kvp2010. 01. 21.. 10:40||#33
"Mitõl nyíltabb mint bármi más?"

Attol, hogy nincs benne nvida/ati hardver. Az intel publikalja az osszes hardverenek a dokumentaciojat regiszter szintig, tehat barki irhat ra barmilyen driver-t. Az nvidia es az ati errol valamiert nem gyozheto meg. Persze ettol meg nem lesz open a hardver, csak open source lesz az osszes linux-os driver.

Egyebkent az opensuse-nel nyiltabb a debian es az arra epulo tobbi linux valtozat, pl. az ubuntu, de gondolom zavarta oket az, hogy debian-nal a gepert sem nagyon kerhettek volna penzt. :-) Mondjuk nem is igazan eri meg senkinek sem, hogy megvegyen egy ilyen gepet. Asrock alaplappal semmikeppen sem, mert az asus minosegi teszten megbukott hardverei kerulnek ebbe a markaba.

A vicces az, hogy a weboldalon a masodik kerdoiven a "Will you buy this PC?" kerdesre a valaszok tobbsege: "I´m not sure" lett. <#vigyor><#vigyor><#nyes>
© hdo2010. 01. 20.. 21:04||#32
Na ez az amit én se értek. Mitõl nyíltabb mint bármi más?
© krajcsovszkig2010. 01. 20.. 20:15||#31
Szerinted az AMD hol nyíltabb az intelnél?

Egyébként ebben a gépben hardverileg mi a nyílt?
© hdo2010. 01. 20.. 18:30||#30
legutóbb 9c-t raktam fel ...
© nimrod5152010. 01. 20.. 18:13||#29
milyen directx-et hasznal a linux? <#sniffles>
© pasi29uk2010. 01. 20.. 17:44||#28
Linux azé fajin mer van a pingvin dosnak nincs kabala álattya ezért kaki... <#lama>
© nimrod5152010. 01. 20.. 12:56||#27
linux? ... az valami dos-os cucc nem?<#zavart1>