Berta Sándor

Ezúttal a Wikileaks kéri a felhasználók adományait

A világhálón a Wikileaks oldal üzemeltetői példaképnek, a jó ügyek élharcosainak számítanak, de most ők is komoly bajba kerültek.

Úgy tűnik, hogy az esztendők vége és az új évek eleje komoly gondot okoz a civil szervezeteknek. A Wikipedia után ugyanis egy másik kezdeményezés, a Wikileaks működtetői is kénytelen voltak a felhasználóktól anyagi segítséget kérni. A 2006 óta működő platform az elmúlt években a különböző kormányzati tervek, piszkos ügyek, eltussolni akart botrányok és más hasonló információk megszellőztetésével szerzett magának hírnevet. Míg a kormányok és a cégek finoman szólva is utálják a Wikileaks életre hívóit, addig sok internetező a szabad internet apostolait látja bennük, akik a felhasználói jogok erősítése mellett szállnak síkra.

A Wikileaks előszeretettel hozza nyilvánosságra a kormányok által inkább eltitkolt dokumentumokat. Azonban most nem egy per miatt került veszélybe a honlap működtetése, az ok prózaibb: elfogyott a fejlesztők pénze. A platform működtetői egyfajta sztrájkot tartanak, így akarják felhívni a figyelmet az információáramlás javításában játszott szerepükre, a fontosságukra és arra, hogy most nekik van segítségre szükségük.

Az oldalnak jelenleg körülbelül 800 önkéntes segítője, illetve informátora, valamint öt főállású munkatársa van. Az utóbbiak feladata elsősorban a beérkező információk és dokumentumok átvizsgálása, osztályozása és annak megítélése, hogy a nyilvánosságra hozataluk a köz érdekeit szolgálja-e. Eleinte az öt szakember mellékállásban dolgozott, de idővel egy részük feladta eredeti munkáját, hogy a Wikileaksre koncentrálhasson. A portál üzemeltetési költségei, elsősorban a szerverek működtetése azonban nyeli a pénzt. Csak a technikai költségek finanszírozására mintegy 200 000 dollárra lenne szükségük, de ha az öt szakember bérét is ideszámítjuk, akkor ez az összeg már eléri a 600 000 dollárt.

"Több százezer oldalnyi papírunk van korrupt bankokról, az Egyesült Államok foglyokkal kapcsolatos bánásmódjáról, a második iraki háborúról, Kínáról, az ENSZ-ről és számos más anyagunk is van, amiket eddig a hiányos erőforrásaink miatt nem tudtunk megjelentetni. Te változtathatsz ezen - és ezzel megváltoztathatod a világot is" - olvasható a Wikileaks honlapján a felhívás.

Néhány fórumozó arra próbálta meg rávenni a médiacégeket, hogy adományozzanak. Az üzemeltetők ugyanakkor ezeket az adományokat nem akarják elfogadni, mert akkor szerintük fel kellene adniuk a függetlenségüket. Ehelyett inkább a felhasználók és a Chaos Computer Club által életre hívott Wau Holland Stiftung alapítvány támogatására számítanak. December végén, pont a költségek csökkentése kapcsán, felmerült, hogy a Wikileaks Izlandra költözik. Daniel Schmitt és társai alighanem abban bíznak, hogy hasonló eredményeket érhetnek el az akciójukkal, mint nemrég a Wikipedia, amely 8 millió dollárt gyűjtött össze adományokból.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!