Napi Online

Rekordot döntött a zeneipar az USA-ban

Az Egyesült Államokban tavaly megdöntötte minden idők rekordját a popzene-értékesítés: a fizikai és digitális formában kínált nagy- és kislemezekre, illetve a zenei videókra összesen több mint 1,5 milliárd dollárt költöttek az amerikaiak - derült ki a Nielsen SoundScan piackutatási adataiból.

Ez 2,1 százalékos növekedés 2008-hoz képest, ám az átlag jelentős szórást takar. A bolti albumok forgalma a korábbi évekhez hasonlóan 2009-ben is két számjegyű ütemben, 12,7 százalékkal, 374 millió dollárra esett, miközben a számok digitális értékesítésének értéke 8,3 százalékkal, 1,1 milliárd dollárra ugrott. A 2008-as 71 után tavaly 89 nótát töltöttek le a fizetős site-okról több mint egymillióan, és először a világtörténelemben négy dal is átlépte a négymilliós letöltést.

A rekorddöntés örömét valamelyest elronthatja, hogy csökkent az ágazat bevételeinek bővülési üteme. 2008-ban még 10 százalékkal ugrott meg a teljes éves forgalom értéke. Az elektronikus értékesítés a teljes piac 40 százalékát fedte le 2009-ben, szemben a 2008-as 32 százalékkal. A nagylemezek digitális eladásának aránya a teljes albumforgalomban 2006 óta évi öt százalékponttal nő, és tavaly elérte a 20 százalékot. A hagyományos bakelitlemezek eladása 33 százalékkal, 2,5 millióra bővült tavaly, igaz, 2008-ban még 90 százalékos volt az éves bővülés.

Az év legtöbb példányban eladott lemeze Taylor Swift Fearles című korongja volt. A 3,2 milliós példányszám csak 100 ezerrel előzte meg Susan Boyle I Dreamed A Dream című lemezét. Swift 2008 után őrizte meg vezető helyét, 2009-ben a második legkeresettebb popsztár a váratlanul elhunyt Michael Jackson, a harmadik az örökzöld Beatles volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kerub #2
    Ennyit arról, hogy a torrent kinyírja a zeneipart.
    Nem hiszem, hogy hirtelen egyre több "tisztességes" vásárló jelent meg. Egyszerűen az hogy leszedsz egy albumot vagy filmet, az nem azt jelenti hogy (ha tetszik) nem veszed meg utólag az albumot vagy dvd-t.
  • Ulquiorra #1
    Ahhoz képest hogy az elején nem igazán hittek a stúdiók Steve Jobbsnak hogy az online értékesítés a zeneipar jövője nem pedig halála, elég szép számokat produkál.