Berta Sándor

A Chrome a harmadik legnépszerűbb böngésző

A múlt héten a Google böngészője először előzte meg a piaci részesedés tekintetében az Apple programját, legalábbis ez derült ki a Net Applications piackutató cég által közzétett információkból.

A honlapon ugyanakkor csak a novemberi adatok találhatók meg és ezek alapján a Safari még vezetett a Chrome előtt. "A Chrome most egy olyan stádiumban van, amivel mi nagyon elégedettek vagyunk. Ez elsősorban a folyamatosan megjelenő kiegészítőkre vonatkozik. Ráadásul azelőtt sikerült megerősítenünk a piaci pozíciónkat, hogy sor került volna a Windows 7-ben a böngészőválasztó képernyő megjelenésére" - jelentette ki Stefan Keuchel, a Google szóvivője.

A cég néhány hete igyekszik különböző módon felhívni a felhasználók figyelmét a böngészőjére. Emellett a vállalat létrehozta a Chrome for Christmas honlapot, amelynek segítségével minden látogató ajándékként is elküldheti ismerőseinek az alkalmazást. "Ezekkel a kampányokkal a Chrome ismertségét akarjuk növelni" - közölte a szakember, aki arra számít, hogy hamarosan megjelenhet a Chrome 4 végleges verziója. Ez már számos kiegészítőt fog tartalmazni. A cég fejlesztői ezen a területen mindenképpen a Firefoxot tekintik követendő példának.


Becsomagolhatjuk a Chrome logót és elküldhetjük ajándékba

A Net Applications hivatalosan még nem elérhető adatai szerint a Chrome 4,4 százalékra növelte a piaci részesedését, ezzel megelőzte a Safarit. "Észrevehető változás következett be a piaci részesedésben" - jegyezte meg a Computerworld nevű hírportálnak nyilatkozó Vince Vizzacarro, a Net Applications igazgatója. A vezető hozzátette, hogy ez a folyamat többek között annak tudható be, hogy a Chrome immár elérhető a Macintoshra és a Linuxra is. A StatCounternél már júliusban fej-fej mellett haladt a Chrome és a Safari, majd a Google böngészője novemberben 4,66 százalékos piaci részesedésével leelőzte vetélytársát. A StatOwlnál ugyanakkor a Safari neve mellett még 8,56 százalékos értéket találhattak a felhasználók, míg a Chrome neve mellett csak 2,88 százalék volt olvasható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Airbus A380 #31
    és az miért bajj ha sok Google cuccod van ,?



  • Airbus A380 #30
    Én szerintem elég hamar jobb lehet nála....


    miért lenne spyware ?
  • Airbus A380 #29
    Igen nálam is nagyon hamar szálj el kismadárt játszott mind az Opera és a FF is bár utóbbi megvan tartaléknak.
  • Garfield #28
    Az "önszétbarmolás" azóta tart, mióta bevezették az SQLite mini adatbázis-kezelőt. Olyan ez, mintha azt mondanád, hogy nem használsz Windows-t, mert nem árt néha egy kis töredezettségmentesítés.

    Ha nem, hát nem, viszont ezzel igencsak fürge.
  • cateran #27
    Koszi,de ha nekem 1 addon kell,hogy ne barmolja szet magat az FF,az regen rossz:D
    Foleg azert szomoru,mert olyan 3-4 verzioval ezelott meg nem volt lassu az FF addonokkal sem...
  • Garfield #26
    A te barátod
  • cateran #25
    Jo neked...nekem par addonnal olyan 10 sec az FF...Chrome meg talan 1....(nem mintha szeretnem/utalnam valamelyiket,de ami igaz,az igaz....)
  • Motoroj #24
    Az nagyon vicces, de nekem 3 másodperc alatt tölt be a FF úgy, hogy két előzőleg bezárt sg.hu lapot is betölt. Nekem ennyi idő kevés lenne, hogy bármit is megnézek, tehát a Chromenak nálam nincs jelentősége.
    Így is túl sok Google cuccot használok, le kéne szoknom erről.
  • caprocorno #23
    Én kipróbáltam a SWare Iron-t, kb egy hónapja, de lehet, hogy kettő. Akkor is itt írta valaki a hozzászólük közül. Igaziból nekem az volt a bajom vele, hogy indulás után a sebességben nem találtam különbséget a chrome-hoz képest, viszont ha már betöltött egy lapot, akkor is tovább forgatta a procit, olyan 80-90% közt, és az istenért nem tudtam rájönni, hogy miért csinálja ezt. Lehet, hogy eben nijcs nagy testvér, hanem valaki másnak jelent a drága:)) de én nem vagyok ilyen összeesküvés elmélet fan. Én még egy próbát megejtek vele, ha adsz egy linket, ahonnan Te töltötted le, és azt mondod, hogy az jó, és nem csinálja ezt az utómunkát amit én észleltem. Előre is köszi:)
  • caprocorno #22
    Kedves zapa, Te most melyikről is beszélsz? Mert ha a chromeról, akkor nem értem hol van az az elmaradt 5 cm hasznos felület? Ja, és csak a kíváncsiság kérdezteti velem, mit nem tudott megjeleníteni?