MTI

Az Intel 1,25 milliárd dollárt fizet az AMD-nek

Az Intel amerikai chipgyártó óriás kiegyezett vetélytársával, az AMD-vel: 1,25 milliárd dollárt fizet neki, az AMD pedig visszavonja az Intel elleni trösztellenes és szabadalmi kereseteit az Egyesült Államokban és Japánban - jelentette a The New York Times.

A megállapodásról a két mikroprocesszor-gyártó közös nyilatkozatban számolt be. Az Intel beleegyezett abba, hogy be fog tartani "egy sor üzletpolitikai feltételt". Az Advanced Micro Devices pedig közölte, hogy világszerte visszavonja a piacvezető Intel ellen benyújtott trösztellenes panaszait. Az AMD 5 éve él panaszokkal több ország pénzügyi felügyeleti hatóságánál azzal kapcsolatban, hogy az Intel szerinte a trösztellenes törvényeket megszegve törekedett az AMD piaci részesedésének visszaszorítására.

A The New York Times október végén írt arról, hogy az amerikai szövetségi kereskedelmi felügyelet (FTC) több évi habozás és 16 hónapi hivatalos vizsgálat után heteken belül benyújtja trösztellenes indítványát az Intel ellen, amiért az piaci helyzetével visszaélve megpróbálta ellehetetleníteni lapkagyártó riválisát. Az újság emlékeztetett arra, hogy a világ többi része nem várt eddig; 2005 óta Japán, Dél-Korea és Európa trösztellenes hatóságai is felléptek az Intel versenyellenes magatartása ellen.

Az Európai Unió májusban rekord nagyságú, csaknem másfél milliárd dolláros büntetést szabott ki a kaliforniai székhelyű cégre, amiért illegális juttatásokkal vett rá számítógépgyártókat arra, hogy csak Intel chipeket szereljenek be komputereikbe, illetve halasszák el AMD-mikroprocesszoros gépeik piacra dobását. A világon az asztali számítógépek négyötöde Intel chippel működik. A liberális napilap szerint ha a cég visszaél ezzel a hatalmas előnyével és a piaci versenytársak kiszorítására törekszik, megakadályozva más gyártók termékeinek fejlesztését, akkor ennek véget kell vetni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • krajcsovszkig #1
    Remélem legalább kifejlesztenek végre egy rendes procit abból a pénzből.

    Egyébként arról bezzeg soha nem beszél senki, hogy ki kezdte ezt az egészet...