SG.hu·

Internetes pedofil-hálózatot számolt fel a cseh rendőrség

Mintegy százhatvan főből álló internetes pedofil hálózat felszámolását jelentette be szerdán a cseh rendőrség.

Ez az egyik legsúlyosabb ilyen jellegű ügy a cseh kriminalisztika történetében. A cseh rendőrség szóvivője elmondta, hogy 150 lakásban tartottak házkutatást, 342 személyi számítógépet és kamerát foglaltak le. Az elkobzott eszközökön többek között olyan videofelvételek szerepeltek, amelyeken felnőttek létesítenek nemi kapcsolatot gyermekekkel. A gyanúsítottak többségét Prágában és Morvaországban vették őrizetbe. Életkoruk húsztól hetven évig terjed, minden társadalmi csoport képviselője megtalálható közöttük. A gyanúsítottak negyede nő.

A rendőrség kedden hajnalban, több mint nyolcszáz rendőr részvételével kezdte meg a hálózat felszámolását. A hálózat tagjai a jelek szerint cserélték, s nem árulták egymás között a felvételeket. A bűnüldöző szervek úgy jutottak a pedofil hálózat nyomára, hogy az egyik gyanúsított barátnője feljelentést tett a rendőrségen. A bíróság akár hat évig terjedő szabadságvesztést is kiróhat rájuk, ha bűnösnek találja őket.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© FoodLFG2009. 10. 16.. 15:16||#4
Bizony! 😄
© szombi2009. 10. 15.. 17:16||#3
Már hiányoztak a pedofilos cikkek...

© macseke2009. 10. 15.. 12:54||#2

Hat év az lófa**sz. Biztos volt illegális windows is a gépükön, úgy már lehet nekik 20-30at is adni. 😊
© Slim Rick2009. 10. 15.. 08:40||#1
Helyes.

De nõnek "üzletrõl" sose beszélj. Kiszámíthatatlanak . Mindig csak annyit amennyit szükséges, hogy ne légy gyanús neki 😄 .