Berta Sándor

Összeolvadhat a valódi és a webes világ?

Szakemberek úgy vélik, hogy hamarosan sok felhasználó számára a valódi és a virtuális világ eggyé válhat.

"A technológiai forradalom következtében az internet berobbanhat a valódi világba. Az emberek mindig online lesznek és lehetőségük lesz, hogy a realitást valós idővel párhuzamosan digitális tartalmakkal bővítsék ki" - jelentette ki Daniel Bischoff trendkutató a Zürichi Egyetemen tartott IT-trendekkel foglalkozó konferencián. A rendezvényt a Future Network által szervezte, a célja az volt, hogy bemutassa: milyen technológiai jövőkép várhat az emberiségre.

Napjainkban a különböző mobil készülékek már lehetővé teszik a képek felismerését, webes hozzáférést biztosítanak és különleges kijelzőtechnológiákkal büszkélkedhetnek. Nos, Bischoff szerint a jövőben hasonló funkciók kerülnek többek között a szemüvegekbe, de a kár a kontaktlencsékbe és akár teljesen apró implantátumokba is, amelyek a kiegészítő információkat képesek lesznek közvetlenül az emberek szeme elé vetíteni. Ötletekből és elképzelésekből természetesen nincs hiány. Ezek közül néhányat már kutatóprojektben tesztelnek.

Az egyik érdekes ötlet például, hogy a jövőben jóval egyszerűbben kereshet majd valaki lakást. Elég lesz csak kiválasztania a neki szimpatikus lakóövezetet és a mobil készülékének segítségével azonnal tudni fogja, hogy melyik lakás vagy ház el- vagy kiadó. Az eszköz azt is megmutatja, hogy melyik lakás hány szobás, milyen felszereltségű, bútorozott-e vagy sem, mennyiért bérelhető vagy vásárolható meg és mik az ingatlanközvetítő elérhetőségei. Ráadásul a funkció összeköthető lesz a lakáskeresők portáljaival, a Wikipédiával, a Flickr és a Google szolgáltatásaival vagy éppen a Layarral.

"Ezekből a fejlesztésekből teljesen új üzleti modellek alakulhatnak ki, mivel az emberek a fontos információkért mindig készek lesznek fizetni. De azt nagyon nehezen lehet előre tudni, hogy melyik üzleti modell lesz valóban sikeres mondjuk 2020-ban" - hangsúlyozta Bischoff. Moshe Rappoport, az IBM Research munkatársa szintén azt mondta, hogy most a technológiai fejlődést tekintve forradalmi fordulóponthoz érkezett az emberiség. Ma már az informatikától és a távközléstől nem csak a könnyebb és gyorsabb kommunikációt várjuk el, hanem azt is, hogy megkönnyítse a mindennapi életünket, sőt megoldja a globális problémákat is. Ahhoz azonban, hogy a fejlesztésekből az átlagemberek is profitálhassanak, elsősorban könnyebb és egyszerűbb, jobban áttekinthető kezelőfelületekre lesz szükség.

Rappoport példaként az iPhone sikerét említette. Ez szerinte pont oda vezethető vissza, hogy a készülék menüje rendkívül egyszerű felépítésű és abban a fiatalokon kívül az idősebbek is könnyen eligazodnak. Clemens Cap rostocki egyetemi professzor ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a technológiai fejlődés és az új üzleti modellek mellett számos etikai kérdést is fel kell majd tennie magának az emberiségnek a következő hónapokban és években.

Amennyiben az ember a technikai segédeszközöknek köszönhetően - a személyes információival, tapasztalataival együtt - egyre inkább beleolvad a digitális világba, akkor a határaihoz érkezhet. Éppen ezért hárulhat majd nagy felelősség a távközlési szolgáltatókra. Egy másik komoly problémát jelenthet a drasztikus mértékben növekvő digitális adatmennyiség.

"Nem véletlen, hogy ma már olyan fogalmakat kell használnunk, mint a petabyte, az exabyte és a zettabyte. 2011-re az emberiség által termelt digitális adatmennyiség az IDC tanulmánya szerint elérheti az 1,8 zettabyte-ot, ami kereken 1,8 milliárd terabyte-nak felel meg. Ezzel párhuzamosan a rendelkezésre álló szabad adattárolási kapacitások kereken 50 százalékkal csökkenhetnek.

Éppen ezért a vállalatoknak már most tervet kell készíteniük arra vonatkozóan, hogy miként különböztethetők meg a fontos információk a kevésbé fontosaktól, valamint hogy miként oldható meg az adatok hosszú távú megőrzése" - szögezte le André Golliez, a Svájci Informatikai Társaság elnöke.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoliz #17
    Gépezz addig se háborúzz! A gép jóttesz a testnek és a léleknek! :)))
  • BlackRose #16
    http://www.hplusmagazine.com/
  • BlackRose #15
    Most jut eszembe, hogy felejtettem ki Michio Kaku-t és a Kardashev skálát a jövőből :) hiszem őt is érdekes halgatni.
  • johnsmitheger #14
    Böngésző a szemüvegben? Nekem csak annyi kellene a 100000 petabyte-ból, hogy mik lesznek a lottó 5-ös nyerőszámai, a többi egyszerűen nem érdekel :)
    Professzorok kellenek, ahhoz, hogy egyszerű legyen a kezelőfelület? Uh. Azt hittem, hogy ez magától értetődő dolog. Egy sima funkció eléréséhez persze, hogy nem akarom lenyomni kaszparovot bazzeg. Etikai kérdésket kell majd feltenni, hát ez ezer éves dolog. Böngésző a szemüvegben, ez nem akkora nagy durranás.

    Másfelől kérdezd meg a srácot, aki 16 órát ül a gépe előtt, hogy szerinte mennyi kell még az összeolvadáshoz :) Parasztvakítás és meg is jelenhet a bunkofon mellé a bukoweb is :) Alig várom, hogy a buszmegben valaki megmondja, hogy az ott szemben éppen eladó...
  • readswift #13
    hahaha gondoltam bemásolom ezt, vicces ez az amerikai egyén.
  • readswift #12
    I have to say something about men and feelings.

    (i) Feelings are who we are. If there is one true indication of manhood it is our feelings. If we suppress our feelings, we also suppress our manhood. On top of that if we pretend to have feelings that are not really there, the resultant manhood that we show becomes more of a fake. The fake can never be real.

    (ii) The Christian West has been following fake manhood for centuries now. The Manhood ideals that the western society has grown up on are not real, in fact they're downright 'unmanly'.

    (iii) It is utterly 'queer' to follow with closed eyes whatever rules the society has prescribed for manhood (and this goes especially for the west, since there, the society has really fucked up the real manhood), even if these criteria have been around for centuries and based upon religion. True men have the intelligence to question these arbitrarily fixed 'manhood' rules and the courage to defy them.

    Most of the things that the Western society has deemed feminine are actually the essence of manhood, and at the sametime, Almost all of the things that the Western(ised) society today deems as "manly" are actually the essence of "third sex" (queerhood!).

    (iv) It is o.k. if some feelings are suppressed just a wee bit, and that may do good for one's manhood, but if you take it to extremes, especially like in the West, then it is like killing the very essence of manhood. The westernised societies may hounour such hollow men as "real men", but in reality they're just that -- hollow, fake puppets who then become vulnerable to be exploited by women.

    (v) What we should really suppress are the negative feelings that harm us and others -- but rather than suppressing them, its better to channelise them in a way that negates or reduces this harm.

    (vi) It is possible that when we bring out our feelings, some of them may be feelings of femininity (not because the society says so, but because they're actually/ naturally so). The real man doesn't run away from them. A little femininity does wonders to enhance one's manhood.

    It is also possible, that the male has a lot of naturally feminine feelings in them. Even in that case, the person should accept himself proudly as a feminine male. Because it is as healthy as manhood. Just different. What is important is to be yourself -- something a society like the west, that has been messed up for centuries -- first by christiatnity and then by science, has made very difficult to do.

    (vii) Learn to question that's the most important.

    It is not by hiding our feelings that we can become real men, but only by bringing them out and acting upon all the healthy, positive feelings.

    So the Moral of the story:

    Don't be afraid of your feelings. Your real manhood is lying somewhere in the feelings that you've suppressed at the deepest levels of your soul. Dig them out and bring them to the fore. Do you have the courage to do that. Only then can you be a real man.

    NATURE KNOWS THE BEST. More than religion and science.
  • Tetsuo #11
    Kiegeszitenem:
    Jean Boudrillard - Simulacrum and Simulation,
    nehany William Gibson konyv es az alabb emlitett David Cronenberg film, 2 magyar producerrel..
  • BlackRose #10
    Raymond Kurzweil (The Singularity is Near) legnagyobb hibája szerintem, hogy ő az eszközök fejlődésének szentel nagy figyelmet (és itt is elég merész előrejelzései vannak és nem foglalkozik azzal, hogy a fejlődés NEM lineáris) és kis figyelmet szentel az alkalmazások fejlődésére és az esetleges új lehetőségek megnyitására. Vagyis ő elveti azt, hogy mindég szükösség vagyis hiány lesz mindenből, mert az igények mindég a lehetőségek előtt járnak. Szóval alaphibája, hogy a jövő kihívásait, lehetőségeit a jelen társadalom képességeihez méri nem pedig egy jövőbeli fejletebb társadaloméhoz.

    Nem tudom milyen könyvekre gondolsz, de ha a futurisztikus könyv érdekel ilyen tudás alapú társadalom lehetséges képéről, akkor pl. Alvin Toffler könyveit ajánlom főleg a The Third Wave és a Powershift és persze a Revolutionarz Wealth is jó. Ami a változó helyzetben való eligazodást illeti... hát nem tudom, olyan köny amelyben minden kellő megvan tudomásom szerint nincs, de mondjuk néhány könyv kombinációja már elég jó lehet :) a tudás menedzsment (KM) szinte biztos, hogy a jövő egyik kulcsa, tehát ilye könyveket lehet olvasni mert általában megtalálható bennük az ami lehetővé teszi, hogy folyamatossan igazodjunk a változó környezethez és nem pedig időnként amikor már nagy az eltérés. Persze a KM-re elég sok negatívumot is hordtak az elmúlt években de ez azért van mert a kezdet mindég zavaros, most már sok minden kezd kialakulni... ajánlom pl. Dave Snowden irásait (van neki blogja is) mert ő elég szépen látja a jövőt ebből a szempontból... persze mint modtam, NEM tudjuk még elképzelni a jövőt mert sok minden ami a jövő része lesz még nincs kitalálva :) én pl. több mint 25 éve ülök a számítógép előtt és mondhatom, hogy ami pl. ma egy szaros gyereknek is normális nélkülözhetetlen alkalmazás, azt én akár 10-15 évvel ezelőtt mint profi C++ fejlesztő sem tudtam megálmodni sem, sőt lehet ha valaki mondta volna nem hittem volna el neki... de hát ilyen a jövő, ismeretlen és elképesztő lehetőségeket rejt persze többnyire annak aki a jelen lehetőségeit is használja, az aki lemarad és aki olyan illuziókban hisz, hogy majd holnapután visszajön a tegnap annak rossz hirem van.
  • nalidzsizpáuvö #9
    Tudsz valami könyvet ajánlani ami evvel a témával kapcsolatos?

    A "The Singularity is Near"-t olvastam, de az néhány tekintetben eléggé elveti a sulykot.

    Olyasvalami, ami segít eligazodni ebben a változó helyzetben? Vagy erről nincs is könyv, mert mire megírják elavul? :-)
  • kvp #8
    A technika hivatalos neve assisted vagy augmented reality, azaz magyarul a virtualis valosaggal kiegeszitett valosag. Ilyen van a legtobb lovoldozos jatekban is, amikor a jatekos a szeme ele veitve lathat bizonyos infokat. A legtobb modern scifiben ez mar alap. Legujabban layar neven probalkoznak egy ilyen technologia kiepitesevel.

    Egy jatekos pelda, jopar evvel ezelottrol: (ar pacman)
    http://www.gizmag.com/go/3512/picture/7240/

    Egyebkent a legintegraltabb valtozatra egy jo pelda a japan ghost in the shell - standalone complex cimu rajzfilmsorozatban van, ahol szinte minden ember beultetett chipet hasznal, igy egy jo hacker kepes eltunni a jarokelok elol vagy eppen minden a technologiat hasznalo ember es gep szamara egy kis smiley-val letakarni az arcat. De az is hetkoznapos, hogy az emberek ha raneznek egy 2d-s vonalkodra akkor szovegesen latjak a benne levo adatokat. A filmben a magas technolgiai szint miatt az emberek mar nem tudjak latas alapjan megkulonboztetni a valos es a virtualis targyakat es igy a hatar a ket vilag kozott nem erzekelheto. A cikk forrasaban is errol probalnak beszelni, csak kevesebb scifivel.