Alex

Két kijelző a Samsung ST 550-en

A világ első két kijelzős készülékét dobta piacra a Samsung. A fejlesztés indokaként a szaporodó önarcképekre, és a közösségi portálokra hivatkoznak.

Egyre gyakoribb jelenség az önarckép készítése, melyet vagy emlékként, vagy a közösségi oldalakra szánnak, írja közleményében a Samsung a fejlesztés indokaként. A cég szerint azok körében lesz népszerű akik rendszeresen használják a közösségi portálokat, illetve olyan családoknak is hasznos, akik szeretnék, ha a közös fotón mindenki rajta lenne.


A két Samsung modell legnagyobb érdekessége a két LCD kijelző, egyet a megszokott helyen, a gép hátulján találunk, egyet pedig az elején, mely önarckép készítésénél a fotós felé néz. Az első LCD képátlója 1,5 coll, a hátsóé pedig 3,5 coll, ráadásul érintésérzékeny. 1 152 000 képpontos felbontása jóval nagyobb, mint a versenytársaké. Ezt egy 12,2 megapixeles felbontású, 4,6x optikai zoommal ellátott 27 mm-es nagylátószögű Schneider KREUZNACH objektív egészíti ki. A fényképbezőgép optikai és digitalis képstabilizálót is kapott. Előbbi ellensúlyozza a kézremegést a lencse ellenkező irányba történő mozgatásával. Ha ez nem elég, a digitális technika is besegít, hogy ne készülhessen elmosódott kép.


Természetesen a gépben számtalan kezdőket segítő automatika van. A Smart Gesture abban segít, hogy egyetlen érintéssel vagy kézmozdulattal hozzáférhetők legyenek a készülék legfontosabb szolgáltatásai. Egy bizonyos irányba döntve a kamerát a felhasználó közvetlenül válthat funkciót vagy megnézheti a könyvtárában lévő képeket. A képek elforgatásához csak egy kört kell a képernyőre rajzolni, vagy a következő megtekintéséhez csak ujjal rá kell mutatni és a képernyőre kell húzni Egyszerűen törölhetők a fotók a könyvtárból egy X jel képernyőre rajzolásával, vagy egyszerűen el is menthetők a legjobb felvételeink egy külön mappába.


A készülékeket ezen felül olyan további funkciókkal látták még el, mint a Mosolyfelismerés, Arcfelismerés és Smart Auto program. A gép figyeli mikor van nyitva a fotóalany szeme, és mikor legszélesebb a mosolya. Így, mikor önarcképet készítünk, csupán egy mosoly és egy érintés kell, és elkészül a fotó anélkül, hogy az exponáló gombot megnyomnánk. Az arcfelismerő program akár 20 arc vonásait képes memorizálni, mivel portré készítése közben az automatikusan felismeri az arcot és rájuk állít élességet.


A Smart Auto funkció képes felismerni 16 különböző szituációt a tüzijátéktól a makro fotóig, elemezni a kompozíció fő elemeit és tárgyát és automatikusan a viszonyoknak legmegfelelőbb módra vált. A cég Arcfelismerő technológiája akár 20 arc vonásait képes memorizálni, melyeket később a kép fókuszába állít, bárhol is legyenek a kompozíción. Néha a kép fókuszpontja nem a keret közepén helyezkedik el, ilyen esetben a Smart Auto Focus funkció révén egyszerűen megérinthető a képernyőn az a részt, ahova élességet kívánunk állítani. A pont kiválasztása után csak rajta kell hagynunk két másodpercig az ujjunkat és ezután kell exponálnunk.


A képeket több különböző téma szerint lehet rendszerezni. Az azonosításban a GPS címkékre hagyatkozhatunk, külön tárolhatjuk a kedvenceinket, vagy szortírozhatjuk arcok, időpontok, színek és tartalom szerint is. A gép ezen kívül HD felbontásban képes mozgókép rögzítésére, méghozzá hanggal és 30 kép/mp-es képfrissítéssel, mindehhez a H.264 kodeket használja. A Samsung ST 550 már e hónaptól a boltok polcain lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hdo #8
    Helyesbítek. Ez a készülék azoknak a retardáltaknak való, akik nem ismerik az időzítőt - ami mellesleg még a 4 éves _telefonomban_ is van -.
  • Glutamin #7
    Nekem még van egy rági Samsung 430-as gépem, amin van pici domború tükör. Csöppet olcsóbb megoldás és célnak megfelel.
  • Betonparaszt #6
    Emberek!
    Szerintem a cikkben nem szerepel, hogy mindenkinek kötelező a fent említett digitális fényképezőgép megvásárlása. Ha nincsen rá szükséged, akkor ne vedd meg! Ha vagy annyira kreatív, hogy ne legyen szükséged a készülékre, akkor ne vedd meg!
    Biztosan lesz egy rakás olyan ember, aki megveszi, mert ez az új divat - persze a legtöbbjük hamar rájön, hogy teljesen felesleges volt.
    A világ jelentős részén fogyasztói társadalom van ahol már nem elég jó a 12 megapixeles fényképezőgép, ahol az emberek szenvednek attól, hogy számítógépükre csak több, mint 30 másodperc alatt bootol be az operációs rendszer - bár a 10 másodpercet is sokallnák. Persze hosszasan sorolhatnánk még a "problémákat". Az a lényeg, hogy ezzel a géppel már sokkal tökéletesebb fotót lehet készíteni, amikor egy atom felhő van a hátunk mögött.

    Ha megakarod változtatni a világot, akkor kezd magaddal.
  • eto demerzel #5
    vagy megkersz valakit a tomegbol hogy segitsen.
  • tenkenorman #4
    jah. ha álványon van rányomsz egy időzítőre beálítod az embereket és kihagysz egy kis helyet magadnak vagy közéjük álsz... full felesleges. de mind1
  • KillerBee #3
    Ez fájt!

    Akkor hátfali kijelző meg EVF sem kell, hiszen a gép mögött állva úgyis látod, mit veszel fel.
  • eto demerzel #2
    idezem:"iletve olyan családoknak is hasznos, akik szeretnék, ha a közös fotón mindenki rajta lenne" es ezt hogyan gondoltak? ketten meg ok de ha mar tobben vannak? ugyanis mar nem lesz eleg a kar-tav ebben az esetben.
  • Möci #1
    Egy gömbcikk alakú tükör olcsóbb lenne.
    (Állandóan ugatunk a fokozódó környezetszennyezés miatt közben ilyen fölösleges, pazarló dolgok születnek)