Gyurkity Péter

Okostelefonjainak kameráira fókuszál a Samsung

A gyártó átszervezi belső struktúráját, amelynek köszönhetően a digitális képalkotási részleg a jövőben a mobil divízió alá tartozik majd. Ettől jobb telefonok elkészítését várják.

Nemrég olvashattunk arról, hogy a dél-koreai cég jövőre az eredetileg tervezetthez képest kevesebb okostelefon eladására számít, ami azonban az idei adattal összevetve még így is növekedést jelent majd. Nem sokkal később bejelentették, hogy átszervezik a vállalat belső struktúráját, ez pedig a hordozható eszközök területén is változásokat hoz. Elsőként távol-keleti források számoltak be a lépésről, amelytől a Samsung illetékesei a képalkotás területén egyedülálló élményt nyújtó okostelefonok piacra dobását várják. A döntés eredményeként ugyanis a digitális képalkotásra szakosodott részleg átkerül az IT and Mobile üzletághoz, a hivatalos cél pedig a jobb kamerákkal és az azokhoz kapcsolódó szolgáltatásokkal ellátott okostelefonok, valamint a kedvezőbb vezetéknélküli elérést biztosító fényképezőgépek jövőbeni megjelenése.


Ilyen megoldásokat eddig is láthattunk a gyártó háza táján, hiszen a Galaxy S 4 Zoom éppen a képalkotásra fókuszáló példány volt - pontosan ez volt a cél a Galaxy NX esetében is, ennek ára azonban túlságosan magasnak bizonyult az átfogó siker eléréséhez. A jelek szerint a Nokia példáját követnék, amely ezen a téren a PureView technológiával alkotott egyedit, így arra számíthatunk, hogy a jövőben a Galaxy okostelefonok között is több hasonló fejlesztés bukkan majd fel. A cég egyébként megtartja eddigi három részlegét, így az IT and Mobile mellett továbbra is a Consumer Electronics, valamint a Device Solutions divízió tevékenykedik majd. A vállalat a digitális fényképezőgép piacon messze nem olyan erős, mint a mobiloknál. Ugyan számos innovatív termékkel jelentkeztek, de tavalyi piaci részesedésük csak 12 százalék volt, amivel a negyedik helyen állnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #2
    Mennek szépen a fullgagyi felé...
  • cloud.strife #1
    Ennél nemnagyon van lejjebb.........