Berta Sándor

Csúcstechnológiai központtá vált Tel-Aviv

Izrael lakosságának hat százaléka dolgozik a csúcstechnológiai ipari szektorokban és ők állítják elő az állam bruttó hazai össztermékének kereken 60 százalékát.

A legnagyobb izraeli csúcstechnológiai fellegvárnak Tel-Aviv számít, gyakran a helyi Szilicíum-völgynek is nevezik, mivel több mint 3000 informatikai, távközlési és kutató-fejlesztő vállalat található ebben a térségben. A NASDAQ rendszerében szereplő cégek többsége egyesült államokbeli, de a második helyen már a közel-keleti állam szerepel.

Rafael Mizrachi programozó és feltaláló egyike azoknak a fiatal szakembereknek, akik Tel-Avivban élnek és alkotnak. Félállásban a saját Feng-GUI nevű szoftvercégénél dolgozik. Egy olyan alkalmazást készít, amelynek segítségével pontosan modellezhető, hogy miként zajlik az információátadás és -feldolgozás az emberi agy és a szemek között. A szakember ezzel a neuroszimulátorral azt szeretné megtudni, hogy miként lehet az, hogy valaki egy tárgy megpillantása után már öt másodperccel tudja, hogy mit látott.

"Elsősorban a tervezőknek és a hirdetőknek akarunk segíteni, hogy így elemezhessék az optikai figyelmet. A Feng-GUI olyan úgynevezett kognitív térképeket fejleszt, amelyeknek köszönhetően kideríthető, hogy valaki egy dizájnt szépnek talál-e, vagy hogy egy hirdetést elég gyorsan megértett-e. Erre a célra eddig drága Eye-Tracking rendszereket használnak, amelyek esetében kamerákkal rögzítik a szem mozgását, majd kiértékelik a felvételeket. Egy szoftveres szimuláció azonban természetesen jóval olcsóbb megoldás" - hangsúlyozta Rafael Mizrachi.

A fiatalember tíz éves volt, amikor minden osztálytársának volt saját játékkonzolja, amelyen például a Pac-Man futott. Az ő szülei azonban nem vettek készüléket, így kartonokból épített egy labirintust, amelybe később nagy méretű hangyákat tett. A másik oldalon pedig fémfigurákat helyezett, amelyek mágneseknek köszönhetően mozgathatók voltak. Vagyis feltalált egy fizikai Pac-Mant. Az eredmény: az osztálytársai inkább az ő játékával akartak játszani.

A Feng-GUI-t Yossi Vardi, Izrael legismertebb IT-befektetője támogatta. Vardit gyakran nevezik Mister ICQ-nak, mivel 1998-ban az általa finanszírozott Mirabilis céget, az ICQ chatprogram fejlesztőjét, 400 millió dollárért eladta az AOL-nek. "Az ICQ-üzlet felrázta ezt az országot és több ezer fiatalembert inspirált. Az eladás óta nagyobb vagyok, szőkébb, vékonyabb és amit mondok, az bölcs dolog" - jegyezte meg ironikusan Vardi. A szakember korábban a Világbank és az ENSZ tanácsadójaként dolgozott, majd az izraeli kormány konzultánsa volt, többek között gazdasági tárgyalásokat vezetett a jordániai és az egyiptomi kormánnyal. Egyike volt azoknak, akik kidolgozták az Európai Unió és Izrael gazdasági kapcsolatait. Gazdaságilag és szociálisan egyaránt gondolkozó, politikai ambícióktól sem mentes ember.

"Annak, hogy a csúcstechnológiai ipar az izraeli gazdaság motorja, két negatív szociális mellékhatása is van. Egyrészt kevesebb, mint a lakosság hat százaléka dolgozik ebben a szektorban. Ez túl kevés ember. Az előnyöket csak túl kevesen élvezhetik. A második probléma pedig, hogy túl nagy a szakadék a sok mindennel és a gyakorlatilag semmivel rendelkezők között. Utóbbiak természetesen frusztráltak. Nem arról van szó, hogy milyen sok dolog abszolút értelemben az enyém, hanem, hogy a környezetemhez képest mi van a birtokomban" - közölte a 67 éves vállalkozó.

Tel-Avivban épp a Muse Net nevű ENSZ konferenciát tartják. A rendezvény mottója: nem kell mindent piacra dobni vagy eladni. A lényeg az ötletek összegyűjtésén, majd azok bemutatásán van. Yossi Vardi nem véletlenül keresi fel ezeket a konferenciákat. Itt érzi jól magát és szívesen veszi magát körül fiatal, tehetséges emberekkel. Ők inspirálják és viszik pozitív irányba.

A befektető életfelfogása meglehetősen érdekes és egyedi: "Nem olvasok üzleti terveket. Az üzleti tervekben és a kolbászokban van ugyanis egy közös dolog: csak akkor becsüljük őket, hogy ha nem tudjuk, miként készültek. Olyan cégekbe akarok befektetni, amiket kellemes emberek vezetnek, mivel túl öreg vagyok, hogy idegesítő alakokkal vegyem magam körül. Azt szeretném, hogy ők olyan értékekben higgyenek és a feladataikban mértéktartóak legyenek. Alapvetően két területre koncentrálom a befektetéseimet: a végfelhasználóknak készülő új internetes és a mobil alkalmazásokéra. Még valami: csak Izraelben fektetek be."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Praetor #42
    Ez érdekes, a BBS-es barátom szintén írói vénával van megáldva, de ő nem horrorban, hanem sci-fiben, meg rövid novellákban utazott.
    Asszem ő is osztott meg irományokat BBS-en, de erre azért nem mernék megesküdni. Régen volt már...
  • Praetor #41
    Azért erre ne vegyél mérget, különösen, ha az itteni fórumozók Magyarországon élnek...
  • zolis #40
    Mondjuk az vicces, hogy a fröcskölődők sztem még egy zsidóval nem találkoztak életükben.
  • Epikurosz #39
    Elmesélek egy érdekességet, de előtte még leírom, hogy a 9600 bps-es modemem - ha jól emlékszem - Creative Labs-os volt, amely Hayes modemként működött, és amelyet aztán egy 14400 bps-es, szoftveres és nem hardveres tömörítést alkalmazó (emiatt nem szerettem!) modemre cseréltem le.

    Nos, a BBS-t egy olyan cég működtette, amelynek üzlete/székhelye a Bartók Béla úton volt/van. Lehet, hogy a Qwerty Computers, de ebben nem vagyok biztos.

    Ha most kupán vágnál, akkor sem tudnám elmesélni, hogy miről szólt ott a diskurzus. Én természetesen saját nevemmel regisztráltam, mint ahogy a többiek többsége is, de már akkor is volt olyan, aki nicknevet használt. Halvány emlékeim szerint főleg műszaki, meg számítástechnikai termékek elérhetőségéről folyt a diskurzus, de nem csak.

    És most egy nagyon érdekes és tanulságos dolgot fogok leírni:
    Semmire nem emlékszem már, de egy vitámra igen. Egy unatkozó, írói vénával megáldott srác (gondolom nem lány volt, LOL) egy horrortörténetet tett fel a fórumra. Én eléggé lehurrogtam, hogy nem odavaló, meg akinek írói tehetsége van miért használja ilyen hülyeségekre stb. (ma is ez a véleményem, egyébként), mire a srác juszt is írt még valamit, csak hogy bosszantson, és személyesen is piszkált egy kicsit.
    Nos, annyi év után, a teoretizáló tartalmat mind elfelejtettem, de ezt az érzelmi hullámokat vető vitát máig megőriztem az emlékezetemben. Persze a srác nevére nem emlékszem (ami egy egészséges hozzáállást tükröz részemről).
    Ez is csak azt bizonyítja, hogy az embereket stb. (Nem írom tovább, mert a libsibolsi gazfickók ezt is kihasználják.)
  • Sanyix #38
    Nyilván én hoztam létre ez a válságot a 0 forint hitelemmel (és egész családban ennyi), én végzek népirtást, én szopatom szarrá a fél világot pénzügyileg, meg az extrém időjárással... nyilván én basztam el :D

    És mondd imádkozol is a nagy bankáristen előtt a FED templomában? :)
  • Praetor #37
    Hja, azt meg el is felejtettem, pedig nagy divat volt anno. Én nem használtam, de a baráti körömben voltak akik igen.
  • Epikurosz #36
    Na, és a BBS mi volt?
    Én 1994-ben, miután megvásároltam az első internetes előfizetésem annál a surmó Elender Kft.-nél, és egy 9600 bps-es modemmel tárcsáztam be a hálózatba AT (Intel 286-os prockó, 640 MB RAM) gépről, már akkor gyakorlatilag real-time ment a csevegés, persze nem szemtől szemben, hanem egy üzenőfalra felírtad a mondanivalód, azt mindenki elolvasta, és aki akart válaszolt.
  • Praetor #35
    Na azért azt nehezen képzelem el, hogy az azonnali üzenetküldést nem találták volna ki 1-2 éven belül, ha az ICQ nem születik meg. Az ICQ csak jó helyen jó időben...
  • Inquisitor #34
    Nem kéne irígynek lenni, hanem lehett volna dolgozni azon, amit annyiszor és annyian ígértek, hogy Magyarország ráfeküdjön a kutatás fejlesztésre, és azzá váljon amivé válhatna ... de nem.
    Buta vagy lusta embereknek meg nem marad más soha, csak másokra kenni olyan dolgokat amiket ők b*sztak el, pl. az életüket ...
    A lényeg az, hogy Tel Aviv már igen régen a második legnagyobb agyelszívó hely az USA-n kívűl, de nagyságrendekkel kisebb pénzekből és időből sokkal nagyobb dolgokat képesek kihozni. Nem véletlenül ott tervezték az Intel jobban sikerült procimagjait például, vagy ha annó az ICQ nem készül el, nem lenne kismillió azonnali üzenőprogram.
  • nalidzsizpáuvö #33