MTI

A Twitteren erdőtüzekről is figyelmezetnek

Ausztráliában újabban arra használják a Facebookot és aTwittert, hogy a lakosságot minél gyorsabban figyelmeztessék az erdőtüzek elterjedéséről.

A Victoria államban élők arról panaszkodtak, hogy a 173 ember életét követelő februári tűzvészről szinte semmilyen információjuk sem volt. Éppen ezért megváltoztatták a szokásos figyelmeztetési rendszert: míg korábban inkább arra ösztönözték az embereket, hogy maradjanak és védjék az otthonukat, addig most már inkább azon van a hangsúly, hogy minél gyorsabban meneküljenek el a lángok elől. Ennek eldöntésére mindenesetre a helyi kormányzat fel szeretné gyorsítani az információ áramlását.

John Brumby, az állam miniszterelnöke szerint a szociális internetes hálózatok segíthetik a háztartásokat abban, hogy tanácsot és segítséget nyújtsanak ilyen kérdésekben. "Igyekszünk a lehető legtöbb információt megadni a közösségnek például a Twitteren és a Facebookon keresztül - hangsúlyozta. - A célunk az, hogy az emberek ezáltal többféle forrásból, több szempontot figyelembe véve tudjanak dönteni arról, hogy érdemesebb-e korán elmenekülniük a tűzvész elől vagy inkább várniuk kell".

A februárban pusztító tűzvészek áldozatai közül sokan azért haltak meg, mert próbálták megvédeni az otthonukat, míg mások menekülés közben veszítették életüket, mert a gyilkos lángok utolérték őket. Jelenleg is folyik a vizsgálat a tragédia okainak felkutatásában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!