SG.hu·

Nyílt kodekek nélkül marad a HTML 5

A különböző cégek ellenállása miatt a többek között egyszerűbb zene- és videólejátszást ígérő új verzióból kimarad az Ogg Theora, illetve a H.264 kodek - ezek helyére egyelőre egyik fejlesztést sem jelölik.

A HTML 5 specifikációján dolgozó Web Hypertext Application Technology (WHAT) Working Group komoly ellenállásba ütközött a fenti kodekek alkalmazása kapcsán, ez pedig a napokban fontos lépések végrehajtásához vezetett. Közölték ugyanis, hogy egyelőre lemondanak az Ogg, illetve a H.264 kodek alkalmazásáról, mivel mindkét versenyző aggályokat váltott ki egyes vállalatok részéről, a lejátszás támogatását pedig szintén nem mindenki hajlandó beépíteni a böngészőkbe.

Az Ogg Theora esetében az Apple akadékoskodott, mondván, hogy nem hajlandó mellékelni a támogatást a QuickTime szoftverhez, mivel szerintük a hardveres támogatás jelenlegi helyzetében súlyos kívánnivalókat hagy maga után, illetve a szabadalmak kérdésében sem tisztázott minden részlet. A cég a többszöri megkeresés után sem volt hajlandó pontosabban kifejteni álláspontját, így tehát egyelőre csak az világos, hogy ellenzik az Ogg beemelését a szabványba. A H.264 esetében pedig az okoz gondot, hogy a Google hiába mellékelte annak támogatását a Chrome böngészőben, nincs joguk biztosítani a lejátszást a böngésző külső forgalmazóin, illetve a szoftver linuxos változatán keresztül - a keresőcég ráadásul úgy véli, hogy az Ogg jelenlegi állapotában nem alkalmas olyan portálok üzemeltetésére, mint amilyen a YouTube.

Ami az egyes böngészőket illeti, a Mozilla Firefox 3.5 egyedül az Ogg beépített lejátszásáról gondoskodott, ám (az Opera fejlesztőivel együtt) nem implementálják a H.264 kodeket a licencelési gondok miatt. Ahogy azt említettük, a Google Chrome esetében mindkét kodek támogatása megoldott lenne, míg a Microsoft egyelőre még nem is nyilatkozott saját szándékairól, így nem tudni, hogy miként oldanák meg az HTML 5 "video" tag kezelését. Emiatt egyelőre nem neveznek meg egyetlen kodeket sem a szabvány részeként, ahogy azt annak idején az IMG tag esetében is tették.

A szabványon dolgozó szakemberek két eltérő utat vázoltak fel a jövőre nézve. Az egyikben az Ogg népszerűsége és támogatottsága olyan szintre emelkedne, amely eloszlatná, vagy legalábbis csökkentené az Apple aggályait, a másikban pedig megvárnák a H.264 licenceinek elavulását, ezt követően pedig szabadon alkalmazhatnák a platformot az "audio" és "video" tagok által.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© takysoft2009. 07. 11.. 02:20||#19
ja és van xhtml 5 is
egyszerre fejlesztették ki. lehet utánanézni
© takysoft2009. 07. 11.. 02:19||#18
hát épp ez az.
sose jó, ha valaki túl monopol. jó a flash. de nem ingyenes. és nem is nyílt forráskódú. Adobe jó cég, de egy cégre sose bíznám az internet jövõjét.

Amúgy Firefox 3.5 támogatja már a az új videotechnológiákat itt lehet tesztelgetni.

meg azt se felejtsétek el, hogy a flash egy plugin. olyat meg nem mindenhol engednek telepíteni. jobb, ha a böngészõ alapból tud minden fontosat...
© Mailor2009. 07. 08.. 01:34||#17
Nem értem mit erõlködnek, mikor rég ott a flash, és újabban már a brózerban futó 3D FPS-eket is le lehet benne kódolni ... <#falbav> platformfüggetlen és pixelre úgy fog kinézni minden OS-en és böngészõben ahogy le lett kódolva.
Ráadásul egy egy jó szerkesztõ is van hozzá, átlátható, a kezelése gyerekjáték, a kódolást megtanulni AS1-2-ben alapfokon még az is meg tudja aki antitalentum a gépekhez. Jó hogy nem ingyenes, legalábbis a szerkesztõ, de ez van. Szerveroldalon megtehetik a tehetõsek, cégek, stb.
© Justil2009. 07. 07.. 17:07||#16
Nem célja kiváltani, és nem is tudná.
© Sanyix2009. 07. 07.. 13:56||#15
mocskos epl
© Praetor2009. 07. 07.. 13:38||#14
Igen, de a cikk a miértekre is választ ad. Jelenleg a HTML 4.01 strict a favorit(az xhtml persze a divat, de a divat nem feltétlenül célszerû), a jövõ meg a html 5. Gondolom egy 2-3 év múlva már elég elterjedtek lesznek a html5-öt támogató böngészõk, hogy érdemes lesz váltani a fejlesztõknek.

Kicsit attól félek, hogy kiherélik a html5 szabványt a vállalatok nyomására, csak azért, hogy nehogy kiválthassa a flash, silverlight...stb. megoldásokat.
© phoenix12009. 07. 07.. 12:38||#13
Ha jól tudom, ha nem akkor valaki kijavít de a wmv-sem az, pl. ezt a virtualdub is kiírja neked ha wmv-t akarnál behúzni a virtualdubba.
© passatgt2009. 07. 07.. 03:09||#12
nem lesz több xhtml már, annak befellegzett:)
© Praetor2009. 07. 07.. 00:59||#11
Speciel én ezzel értek egyet.
© TarazaMavis2009. 07. 07.. 00:17||#10
Adna nekem az idézethez vki támpontot? Itt nem az x264-rõl besznek, ha jól gondolom.
"Google has implemented H.264 and Ogg Theora in Chrome, but cannot provide the H.264 codec license to third-party distributors of Chromium,..."