SG.hu·

A neten keresztül gyűjt a katolikus egyház a rászorulóknak

A Vatikán internetes oldalán keresztül is gyűjti az úgynevezett péterfilléreket a rászorulóknak az idén a katolikus egyház, a templomi adakozást vasárnap tartják - tájékoztatta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkársága az MTI-t.

Minden évben Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepéhez, június 29-éhez kapcsolódik a pápa karitatív céljaira való adakozás, amely az idén az erre következő vasárnap lesz. A katolikus templomokban zajló gyűjtéshez lehet csatlakozni interneten, postai úton vagy banki átutalással - közölte az MKPK.

Tájékoztatása szerint a bevétel teljes összege évente mintegy 60 millió dollárt tesz ki, a célokhoz a magyarországi katolikus közösség több mint 40 millió forinttal járul hozzá. A kommunizmus évtizedei alatt a magyarországi adakozás szünetelt, 1993-ban indult újra. Az elmúlt nyolc év alatt csaknem megkétszereződött az így összegyűjtött adomány: 2000-ben a magyar hívek 23 millió forinttal segítették a pápa tevékenységét, 2008-ra pedig közel 44 és fél millióra nőtt az összeg, amely kétmillió forinttal több, mint az előző évben - áll a közleményben.

A VIII. századi Angliában alakult ki a "Denarius Sancti Petri" szokása: a megtért angolszászok elhatározták, hogy évente anyagi hozzájárulást küldenek a pápának. A középkorban kötelezővé vált a péterfillérek gyűjtése, ám a reformáció idején megszakadt a gyakorlat. A XIX. század közepén éledt újjá a szokás Franciaországban.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Polemius2009. 07. 04.. 20:36||#3
Talán azért, mert a másét könnyebb osztogatni? 😊
© danesz2342009. 07. 04.. 19:50||#2
Hát igen most nem akarok senkit se megbántani mert az tényleg igaz hogy a rászorulókon segíteni kell de akkor is miért nem árverezik el a pápai ereklyéket? És miért pont a hívektõl kell beszedni a pénzt miközben a magasabb rendû egyházi személyek vígan éldegélnek a luxus villáikban (Tisztelet a kivételnek) és luxus kocsikkal járnak mindenhová. Közben a világ másik felén abból a pénzbõl amit a kocsi meg a villa ér egy egész országot el lehetne látni élelemmel és gyógyszerrel. Szerintem ez ami elég undorító.
© jhetedikj2009. 07. 04.. 14:05||#1
mekkora pénzmosás folyik itt...