SG.hu·
7 GHz felett a Rambus és a Samsung memóriái
A Rambus az XDR-technológia továbbfejlesztésével immár 7 GHz feletti frekvenciákat ér el, és a 10 GHz átlépését sem tartják távolinak. A Samsung az elterjedőben lévő GDDR5 esetében is elérte ugyanezt.
A Rambus közleményéből kiderül, hogy az XDR-memóriák nemrég több fontos változáson mentek keresztül, amelyek elsődleges célja a frekvencia további növelése, valamint a fogyasztás kedvező szinten tartása. Ezt sikerült is megvalósítaniuk, az Elpida által legyártott első példányok így egészen pontosan 7,2 GHz-es órajelen futnak, az XIO memóriavezérlő bevetésével pedig eddig nem látott sávszélességet érhetnek el ezen eszközök, alrendszerek esetében.

Az általuk bemutatott alrendszer esetében 3,2-ről 7,2 Gbps-ra sikerült növelni a sebességet, ám a cég szerint a 10 Gbps-os szint átlépése is lehetséges az új platform révén. A cég a prototípussal elsősorban a sebesség növelésének lehetőségét emeli ki, miközben megjegyzik, hogy az XIO memóriavezérlő 3,5-szer hatékonyabb a GDDR5 memóriák esetében alkalmazott fejlesztéseknél, a teljes alrendszer pedig a rivális esetében megszokott sávszélesség kétszeresét tudja nyújtani. Az XIO ráadásul nemcsak a most elérhető XDR, hanem a készülő XDR2 memóriákat is támogatja, ez utóbbiak pedig még magasabb órajeleket ígérnek.
Fontos megjegyezni, hogy bár napjainkban a legtöbb grafikus kártya gyártó cég legfeljebb 3,9 GHz-es GDDR5 memóriákra támaszkodik, a Samsung már februárban bemutatta új prototípusát, amely ezen fejlesztések esetében is 7 GHz-es órajelet tett elérhetővé. Előbbi változatok 256 bites memóriabusz esetében 124,8 GB/s-os sávszélességet biztosítanak, és bár a Rambus nem árult el pontos adatokat saját fejlesztéséről, a külső becslések szerint ez 128 bites busszal is 115,2 GB/s-ot nyújtana, 256 bites busz alkalmazása esetén azonban a fenti adat rögtön 230 GB/s-ra ugrana.
A várható árakat szintén nem árulták el, ám ezek minden bizonnyal nem lesznek emberbarát szinten - tekintettel arra, hogy az XDR memóriákat egyedül a PS3 konzol használja fel az elterjedt eszközök közül, minden más fejlesztés a GDDR-család egyes típusaira támaszkodik.