Alex

12 megapixeles kamera a Samsung telefonjában

A Samsung Pixon12 a világ első telefonja, amelynek 12 megapixeles a beépített kamerája. A készülék június végétől lesz megvásárolható Európában.

A Samsung megerősítette vezető helyét a sok megapixeles beépített kamerával rendelkező mobiltelefonok piacán, amikor bejelentette a Pixon12-t (M8910), a világ első 12 megapixeles beépített kamerával rendelkező teljes érintőképernyős telefonját. Mára a mobiltelefonokkal szemben jogos elvárás, hogy kamerájuk teljes értékű fényképezőgépként működjön. A cég a kiadott sajtóközlemény szerint a Pixon12-t azok számára készítette, akik folyamatosan úton vannak, egyszerűen akarnak jó képeket készíteni, melyeket azonnal megosztanak másokkal - akár MMS-ben, akár közösségi portálokon, akár a készülék 3,1 colos AMOLED érintőképernyőjén.

"A Samsung folyamatosan kutatja a felhasználói igényeket. A Pixon12-vel véleményem szerint nemcsak megfelelünk az igényeknek, hanem messze túl is szárnyaljuk azokat. A kutatásokból kiderül, hogy a felhasználók telefonjuk kamerájában a következő dolgokat keresik: gyors átváltás a telefonos- és a fotós alkalmazások között, magas exponálási sebesség és gyors böngészés" -mondta JK Shin, a Samsung Electronics alelnöke, a Telecom Üzletág vezetője. "Nagy örömünkre szolgál, hogy a világ első 12 megapixeles kamerájával rendelkező mobiltelefonunk mindezen elvárásoknak megfelel."- tette hozzá.

A mobiltelefonon külön kamera-kapcsoló gomb található, mellyel egyetlen érintéssel átválthatunk fényképezés módra. Amikor a kamera bekapcsol, a felhasználó azonnal exponálhat, pont olyan gyorsan, mint egy jó minőségű digitális kameránál. A Samsung Pixon12-vel exponálás után 2 másodperccel már készülhet a következő kép is. Érintéses autofókusza van, azaz csak meg kell érinteni a kijelzőn azt a területet melyre fókuszálni szeretnénk. Ezt követően az autofókusz folyamatosan a kívánt ponton tarja az élességet, még ha a célpont el is mozdul.


A Smart Auto alkalmazás azzal segíti a képek megalkotását,, hogy a kamera automatikusan alkalmazkodik a fényviszonyok változásához. A 28 mm széles látószögű lencsét xenon vaku egészíti ki. A kijelző kontrasztaránya 10 000:1, ezen saját szempontok szerint rendezhetők a fotók címkék-, file nevek-, rangsor-, és dátum szerint. A fényképek több szempont - akár színek - alapján is beazonosíthatók, így a fotókat nem kell egyenként megkeresni, a képekből csoportokat is alkothatunk.

A felhasználó egyszerűen feltöltheti képeit a közösségi portálokra (Facebook, Picasa, Flickr, MySpace stb.) A készülék beépített Wi-Fi- és HSUPA-kapcsolattal rendelkezik. A Samsung Pixon12 Európában június végétől kapható, a világ többi országában pedig augusztusban vezetik be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dynamic #22
    Telefonban megapixelt növelni kb. annyi értelme van, mint állandóan olyan gyógyszereket fejleszteni, amitől egyre többet tudok hányni. Komolyan, ha valaki elmagyarázná, hogy miért jó szar minőségű képből egyre nagyobb méretű szar minőségű képet csinálni...
  • Aestus #21
    Én már a DSLR-emen is soknak találom a 12 MP-t, pedig az 1/1,6" CMOS, a kompakt/SLR like gépekről meg ne is beszéljünk. Szerintem 1/2,2"-1/2,5" CCDkre se kell 6 MP-nél magasabb felbontás. Mobilba meg 3 MP is nevetséges. Akármilyen jó zajszűrőt is van benne (nem volt, nincs, nem is lesz - szigorúan magánvélemény), lehetetlen olyan algoritmust írni, aminél nem fog a kép veszíteni a részletességéből. De persze ezt nem hangoztatják a fejlesztők. Hasonló probléma van a mobilok fókuszálási képességével, zoomátfogásával. Ha még meg is tudnák oldani, hogy ne változzon az optika mérete fókuszálás/gyújtótáv állítás közben, a szükséges méretet nem tudják csökkenteni.
  • Magiszter #20
    Eh... 12 megapixel... ezzel már lehet óriáspósztert, mert reklámplakátot is fotózni... köznapi felhasználásra bőven elég a 2-3 Megapixel is szerintem. Meg különben is. Ha fotózni akarok akkor előveszem a rendes optikával, CCD-vel ellátott stailizátoros gépet, amit áványra tudok szerelni és kismillió manuális állítási lehetősége van az optimális eredmény elérése érdekében. Egy telefonos fotóhülyeség csak arra jó hogy "jaj de jópofa annak a krapeknak a sérója.. Katt." és majd tudod mutogatni a haveroknak gépen. De erre meg elég a 2-3 Mpx is.
    Egy, Ketó, Háom... Vakujjparaszt!
  • mapi #19
    A telefon fényképezőjét soha ne keverjétek össze egy FÉNYKÉPEZŐVEL!Ha valaki a fényképezőt kép készítésére akarja használni(és nem dísznek),arra ott a valódi gép.A telefon lencséje egy 'szar' műanyag eltérve a minőségi optikával.
    Szóval telefont soha sem lehet összehasonlítani egy normál géppel!
  • Gerygrey #18
    Ez a cikkcím olyan, mint ha a megapixel valaminek a mérőszáma lenne.

    Nem kurvamindegy, hány megapixel?
  • OldM4n #17
    Ennek a kistesója van nekem (polcon) hát a megapixelhegyek csak egy dolog. Tré a tömörítő algoritmusa (a kevés gyári memória miatt), hitvány, sőt szánalmas az optika, úgyhogy visszaálltam telefonban a N73 ME-ra, ezerszer szebb képeket csinál a 3.1 megapixelével. (A4-ben nyomtatva!) Igaz, a 3 megapixeles jpg kép ugyanúgy másfél mega, mint a pixon a nyolc megapixeles überizével. Az is másfél mega. Úgyhogy menjenek a p..ba a húszmillió megapixelükkel. Egy képnek még ezer paramétere van (Pl ISO érték) persze, a parasztot a megapixellel vakítják. Vakújjá!
    (Maga a tapi nem rossz, nekem tetszett, csak hát pont a képek..)
  • narumon #16
    A képminőséget nem (csak) a felbontás határozza meg. Lehet ezekben a telefonokban 20Mpixel-es fényképező az optika miatt akkor is leveri őket egy normális optikás 4-5Mpixeles gép.
  • djstefi #15
    lehet benne 120 megapixel is ugyis csak telefonos kamera (vagy kameras telefon-kinek hogy tetszik) es az erintos kepernyo is csak 1 (mullo) hobort. nekem volt 1 Lg-m es 2 het utan meguntam simogatni. az ijen telefonak 2x orul az ember - mikor megveszi es mikor eladja. ennyi.pont. gyorsan bocsanatot kertem a S.E K850i-tol es mar el is felejtettem az erintos kepernyot orokre.
  • Cleawer #14
    Helyes,akkor nem csak nekem tűnt fel a 12Mpixel telefonba annyi mint 4literes V8as motor robogóba.Az a 12 Mpix jó lesz 4nek is ,csak valahogy felturbózzák.Ipari kémkedésre jó de a fotózás a minőségnél kezdődik...
  • KillerBee #13
    Kihagytad a megfelelő méretű érzékelőt, anélkül az egész csak vakuzás szegény földműves szemébe.