Gyurkity Péter

Szeptemberben jön az Intel Core i5

A processzorgyártó az eredetileg tervezett júliusi időpontról szeptemberre halasztotta mainstream sorozatának megjelenését, amelyek új chipkészletekkel együtt debütálnak majd.

A tajvani DigiTimes meglehetősen korán rátette a kezét az Intel frissített útitervére, ebben pedig arról esik szó, hogy az abszolút csúcskategóriának számító Core i7 kistestvéreként érkező Core i5 első példányai szeptemberben jelennek majd meg. Néhány korai változat ugyan már augusztus végén a boltokban kerülhet, ám az igazi rajtra csak az ősszel kerül sor.

Az Intel eredetileg júliusban szerette volna piacra dobni az új, kedvezőbb árú tagokkal érkező sorozatot, ám a jelenlegi gazdasági helyzet nem fejt ki jótékony hatást a vásárlói keresletre, így a cég jóval több időt hagy a jelenleg kapható processzorok és a hozzájuk kapcsolódó, 4-es sorozatú alaplapi lapkakészletek kifutására, azok fokozatos leváltására. Itt elsősorban arra várnak, hogy a meglévő termékek készletei szép lassan elapadjanak, ezt követően öntik majd rá a piacra az új fejlesztéseket.

Az új sorozat (Lynnfield) részeként három eltérő változat jelenik majd meg, egészen pontosan 2,66, 2,8 és 2,93 GHz-es órajelen. Áruk sorrendben 196, 284 és 562 dollár lesz a megjelenés pillanatában, míg a jellemző fogyasztás a teljes vonalon ugyanaz lesz: 95 watt. Az új processzorokhoz új chipkészlet is jár majd, ez pedig a P55 jelzésű példány lesz, amely 40 dolláros áron indul útjára. A belépő szintű Havendale sorozat januárban érkezik majd, az első negyedévben pedig további chipkészletek (P57, H57, H55) mutatkoznak be.

Az Intel szokása szerint nem volt hajlandó kommentálni a még meg nem jelent termékekkel kapcsolatos hírt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sanyix #10
    szerinted gyatrák az x3 és x2 származékai? Csak mert pont ugyanazok, kevesebb maggal (de nem mindig, mint láthatjuk a többmagosítós történeteket). Sőt aktiválgatás nélkül is slágertermék az x3 mivel, a játékok még mindig csak 1-2 szálnál tartanak, tehát a 4 mag nagyrészt kihasználatlan.
  • mamo33 #9
    Julius Caesar és kisgabo !

    Bizony, bizony ez így van! Nekem is egy Ph II X4 940-esem van, egy giga 790x-ud4-es deszkában, gyári hűtővel 3.4 ghz-en jár 50 c fok körül, és egy átlag felhasználónak, aki játszik, filmet néz stb, bőven elegendő! Meg van támogatva egy Sapphire Toxic 4870-essel, és 4 gb 1066 kingston hyper x rammal, és így még a rettegett crysis is teljesen fullos beállításokkal, akadás nélkül fut! (1280x1024-ben, mert a 19-es lcd ennyit tud)
  • hol9672 #8
    Intel árcsökkentések lesznek őszig még. A legkisebb i7-et majd akkor kell megvenni. És akkor abba később majd bele lehet tenni komolyabb procit is.
  • Inquisitor #7
    Ez az i5/p55 hányadik halasztása volt? A harmadik? Ki kell szórniuk a sok avult chipsetet, meg ugye a virtualizáció mentes "régi" C2D magos procikat. Biztos az alaplap gyártók is ráléptek a tökére Intelnek, hogy megint rájuk rohad a sok P4x chipset ha sietnek?
  • Julius Caesar #6
    nem nézőpont kérdése. nem i7 ellen van, hanem c2q ellen, amihez képest fair az ára és az ereje. felesleges i7 sorozat ellen tesztelni, nem is az ellen lett kitalálva.

    nem rossz proci az a ph2 x4, nem i7 verő, nem is akart az lenni, ennyi. bár az x2-x3 származákai már sztem gyatrák, de az x4-esek jól muzsikálnak.
  • kisgabo #5
    intel állandó foglalatgányolása, i5 egy újabb... brávvó.

    ebből a szempontból (is) korrektebb amd, am2+ és helló, lehet hogy a phenom2 x4 nem veri le a csúcs inteleket, de relative olcsó, és biza, nézőpont kérdése, hogy lassú e...
  • xido #4
    Igen..ez a vicc..teszem azt van egy első generációs 775-ös lapom,egy c2d procival,ami már talán fel se ismerne egy quadot..akkor lapcsere is..és akkor már az ember dilemmázik,hogy ne legyen-e a lap kicsit drágább,de akkor már i7-es konfig..
  • Darth Sith #3
    Jöhetne ez az i5. A corei7 920 ~70-75k HUF környékén mozog itthon, és ez nem éppen a mainstream kategória, bár tudom, nem kishazánk a vásárlói célközönség, bár ennyit még kint se feltétlenül szeretnek kiadni egy sziliciumlapkáért.
  • kisgabo #2
    pont most kellene kiadni, mikor csóró a nép, és nem vásárol... addig mehet a lapgyártás is hozzá.

    csak nem az iskolakezdésre gyúrnak?


    nekem elég lenne egy q9550 is, ha nem core i7 920 árban lenne, az árazással van a gond, rohadnának meg.