Berta Sándor

Az osztrák települések 93 százalékának van honlapja

Tavaly az ausztriai városok és falvak 93 százaléka volt jelen a világhálón. Ezzel nyugati szomszédunk ezen a területen éllovasnak számít. Az Osztrák Települések Szövetségének felméréséből kiderült, hogy a kedvező arány ellenére komoly biztonsági hiányosságok tapasztalhatók és az elektronikus iratrendszerek használata sem elterjedt.

Az osztrák városok és falvak 83,7 százalékának van szélessávú internethozzáférése, egy százalékának viszont még mindig csak modemkapcsolata van. A települések több mint felében minden munkatársnak van saját számítógépe vagy laptopja, háromnegyedük rendelkezik internetelérést biztosító PC-vel. A kapcsolattartásban az e-mail a meghatározó, a közösségek 85 százalékában az elektronikus levelezés szabványnak tekinthető.

"Bőven vannak még hiányosságaink. Az elektronikus hivatali aláírás-szolgáltatást például csak a hivatalok 4,8 százalékában használják, mivel - különösen a kisebb községekben - túl bonyolultnak és nem elég biztonságosnak tartják. Az e-iratrendszer használata szintén alig terjedt el" - nyilatkozta Helmut Mödlhammer, a szervezet elnöke. A hivatalos levelezés ugyanakkor még mindig szinte kizárólag papíron történik, az elektronikus hivatali levelezőszolgáltatást csak a közösségek 21 százaléka ismeri, 2010-ig csak a 8,5 százalékuk akarja bevezetni. Mödlhammer úgy vélte, hogy komoly problémát jelent, hogy a vidéken élők 20 százalékának még mindig nincs internethozzáférése és az állampolgárok első- és másodosztályúvá történő besorolását mindenképpen meg kell akadályozni.

A felmérés rámutatott arra is, hogy bármilyen korszerű egy e-közigazgatási rendszer, a munkatársakra szükség van. Ugyan 2002-höz képest sikerült 18,5 százalékkal csökkenteni az ügyintézők számát, viszont a hivatali forgalom jelentősen megnőtt és ezért kellenek az elsősorban szociális kapcsolatokat ápoló dolgozók. Ahogy a szövetség vezetője fogalmazott: a legjobb digitális megoldások sem helyettesíthetik az emberekkel való személyes kapcsolatot. Az osztrák városok és falvak oldalainak 71 százalékán találhatók elektronikus nyomtatványok és beadványok.

"Az első helyen ezen a területen Salzburg áll 90 százalékos értékkel, a második Felső-Ausztria 80, míg a harmadik Tirol 76 százalékkal. A legrosszabb a helyzet Burgenlandban, ahol az arány csupán 50 százalék" - közölte Mödlhammer. A települések önkormányzatainak és hivatalainak 95 százaléka használ vírusirtót és 90 százaléka tűzfalat. Biztonsági adatmentő programot ugyanakkor csupán az 55, míg titkosítási eljárásokat csak a 15 százalékuk alkalmaz. A költségek legnagyobb részét az infrastruktúra fenntartása, bővítése, fejlesztése jelenti. Mödlhammer éppen emiatt megbeszéléseket kezdeményezett Hannes Ametsreiterrel, a Telekom Austria vezetőjével arról, hogy miként tudnák az Európai Unió által biztosított 56,4 millió eurót felhasználni a hálózatfejlesztésekre.

Dr. Peter Parycek, a dokumentum szerzője a közeljövőben megoldandó egyik legfontosabb feladatnak a honlapok és az e-közigazgatási, illetve e-ügyintézési rendszerek akadálymentesítését nevezte, hogy a jövőben minden osztrák állampolgár használhassa a szolgáltatásokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ferrer #2
    A magyarok nagyrészének is van honlapja..
  • Szemjuel #1
    milyen jó nekik... :D