Berta Sándor

A widgetek meghódítják a televíziókat

A meglévő megoldások ellenére az otthoni berendezések hálózatba kötése a mai napig nem terjedtek el. Pedig a technológián nem múlik.

Az összeköthető számítógépek, háztartási berendezések és szórakoztató elektronikai készülékek ötlete nem újdonság. Évek óta léteznek olyan prototípusok, amelyek képesek a feladat megvalósítására, azonban ezek elsősorban az áruk miatt nem terjedtek el. Achim Berg, a Microsoft Németország ügyvezető igazgatója és a BITKOM szakmai szervezet alelnöke szerint napjainkban még túl drága egy ilyen beruházás, a végösszeg elérheti akár az 50 000 eurót is. Az embereknek viszont a jelenlegi megoldások helyett egyszerű, olcsó és jobb eszközökre lenne szükségük. Napjainkban a beüzemeléshez még mindig szükség van egy szakemberre.

"Az internettel való kapcsolat és az otthoni hálózatok létrehozása az új generációs televíziók fontos jellemzője lesz. Az internettel a PC is megjelenik a nappaliban. Mi például a Toshibával és a Samsunggal dolgozunk együtt. Mindkét vállalat már a közeljövőben internethozzáférési funkciókkal ellátott televíziókkal jelenik majd meg a piacon" - nyilatkozta ugyanakkor optimistán Hannes Schwaderer, az Intel Németország, Ausztria és Svájc vezetője. Achim Berg is úgy vélte, hogy a következő 12-24 hónapban már nem lesznek eladhatók azok az új készülékek, amelyekből hiányozni fog az internetezési funkció. Az első újgenerációs televíziókat már az idei Consumer Electronic Show keretében bemutatták a gyártók.


Az előrejelzések a gazdasági világválság ellenére is bizakodóak. Csak a németek például tavaly 600 millió eurót költöttek a szórakoztató elektronikai és az informatikai berendezéseik összekötésére. A Microsoft Németország első embere hasonló fejlődési ütemre számít az idei esztendőben is. Berg példaként az Egyesült Államokat említette, ahol az otthoni hálózatokra az emberek évente átlagosan 8 milliárd dollárt költenek. A felhasználói szokások változása is az internetezésre alkalmas televíziók irányába mutat. Egyre többen néznek például digitális képeket a készülékeiken vagy zenei videókat. "Elsősorban a widgetekre építünk" - közölte Schwaderer.

A cél olyan miniatűr alkalmazások kifejlesztése, illetve tv-kompatibilissé tétele, amelyek megmutatják az aktuális időjárást, a tőzsdei árfolyamokat, a legfrissebb híreket vagy éppen a közlekedési helyzetet. Az Intel jelenleg is együttműködik a gyártókkal és a Yahooval. A döntéshozók szintén felfedeztek maguknak az új területet. Andreas Goerdeler, a német gazdasági minisztérium munkatársa közölte, hogy a következő évben 10 millió európai háztartásban jelenhetnek meg az újgenerációs megoldások. Gerd Thiedemann, az AVM képviselője hozzátette, hogy nagyon sok múlhat az IPv6 protokoll megjelenésén, amely újabb lendületet adhat ennek a piacnak. Az új protokoll ugyanis lehetővé teheti, hogy minden csatlakoztatott eszköz saját IP-címet kapjon.

Az Intel és a Yahoo mellett nemrég a Samsung is bemutatta internetezési funkcióval ellátott LED tévéit, amelyeken szintén alkalmazhatók widgetek. A magas áruk azonban egyelőre sok felhasználót elriaszthat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • puntocsento #10
    AgentKis: az egyik ismerősöm egy 82cm-es LG FULL LCD-t vett PC monitornak. nem gondoltam volna hogy ekkora méretben milyen csodálatos a (PC) képe. tűéles kép, nagyon szép volt.
  • AgentKis #9
    Fordítva sem rossz: PC-n tévézni. Akinek van PC-je 10-20 ezresért TV képessé teheti, egy TV kártyával, vagy műholdvevő kártyával.

    Már csak azt várom, hogy elterjedjen az, hogy csak azért és annyit kelljen fizetni amelyik TV adót és amennyit nézem, mondjuk másodperc alapon. (a nézettséget is egyszerűbb lenne becsülni... érdekesek lennének az eredmények azt garantálom)
  • puntocsento #8
    az én tv-m is tudja ezeket a funkciókat. sőt még beépített szakácskönyvek, relaxációs (programok) stb. is van benne. és LED-es is. de szerintem nem életbe vágó, főleg most nem tehetik meg sokan. én 1 millióért vettem. (én pl. 1-2x használtam eddig).
  • kvp #7
    Nem ertem miert akarjak a tv-ket ennyire butara kesziteni. Ha mar van benne szamitogep, akkor ennyi erovel kaphat egy rendes operacios rendszert is. Viszont sokkal jobb lenne ha kulon leteznenek a digitalis videobemenettel rendelkezo tv-k (monitorok) es a jelek feldolgozasat vegzo settop boxok (szamitogepek). Ilyen pl. itthon is van, meg a upc-nel is, de az emberek nagyobbik resze nem hasznalja, sot nem is tudja, hogy mit tud a tv mellett levo upc-s szamitogep, azon kivul hogy azon kell csatornat valtani. Aki kihasznalna egy ilyen dobozt, azt viszont kepes a sajat szamitogepet rakotni a tv-jere, ami lehetove teszi szamara, hogy azt csinaljon amit akar. A microsoft eseten is csak annak latom ertelmet, ha rendes windows kerul a tv-re. A sony is linux-ot futtat a nagyobb bravia tv-in, valamiert megsem engedi a beepitett szamitogep szabad felhasznalast.
  • HUNRusty #6
    annyira nem fontos h egy tvnek sajat ipje legyen, vigan ellenne egy router mogott is, foleg upnpvel
  • birdo #5
    Eleve olyan tv-t kerestem a boltban...
    Na és mit mondtak ????
    Megszünt a gyártása...de volt....és most nem kapható
  • Yv@n #4
    "...nagyon sok múlhat az IPv6 protokoll megjelenésén..."

    Egyelőre kiváncsian várom az ezzel kapcsolatos szolgáltatói hozzáállást. Sok szó esik arról, hogy majd az ipv6 ha az ajtón dörömböl, akkor hú de kurvajó lesz, arról azonban már kevesebb, hogy melyik szolgáltató oszt egy kapcsolat mellé teljes tartományt...

    Szóval frankó lenne tényleg, ha itthon minden eszköznek lehet saját ipv6 címe, de a szolgáltató ad-e majd egy dialup kapcsolat mellé elég címet?
  • HUNRusty #3
    olcsobban lehet osszehozni egy olyan gepet amire rakotod a tv-t es orulsz :)
    peldaul ez igeretesnek tunik: http://www.team-mediaportal.com/
    csak a megfelelo vas kell ala
  • smv #2
    A jelenlegi helyzetben szerintem a háztartási eszközöknél (mint a tv, hűtő, stb) sokkalinkább az ár a mérvadó, éppen ezért nem hiszem, hogy az internet mentes tv nem lesz eladható 1-2 év múlva...
  • Commandante #1
    "a következő 12-24 hónapban már nem lesznek eladhatók azok az új készülékek, amelyekből hiányozni fog az internetezési funkció"

    Ugyan ezt a baromságot olvastam vagy 2 napja egy másik cikkben. Legalább írjátok ki hogy "fizetett hirdetés" és akkor nem kattintok rá a cikkre.