MTI

Emailben küldené a hivatalos iratokat a kormány

A hivatalos iratok elektronikus kézbesítése mind az igazságszolgáltatásban, mind pedig a hatósági eljárásokban meggyorsítja a pereskedést és az egyéb hivatalos ügyintézéseket - közölte Avarkeszi Dezső, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára keddi expozéjában az Országgyűlésben.

A hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről szóló törvényjavaslattal összefüggésben Avarkeszi Dezső elmondta: a javaslat elsődleges célja az elektronikus kommunikáció, azon belül pedig a megfelelően dokumentált, biztonságos elektronikus kézbesítés megteremtése. Hangsúlyozta, hogy általános társadalmi elvárás a bírósági, közigazgatási és más hatósági eljárások felgyorsítása, az információs társadalom adta lehetőségek kihasználása.

A tervezett szabályozás kiindulópontja, hogy az elektronikus kommunikációban megjelenik egy, a feladótól és a címzettől független szerv, amelynek a feladata a kézbesítés lebonyolítása lesz. E feladat ellátására a már létező Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer kijelölése "tűnik ésszerűnek" - fogalmazott az államtitkár, hozzátéve: az említett rendszer Állami Elektronikus Kézbesítési Szolgáltató elnevezéssel jelenik meg a javaslat szövegében. Kiemelte, a rendszer működéséhez elengedhetetlen, hogy a feladó tudomást szerezzen a címzettnek küldött okiratok szabályszerű átvételéről az elektronikus tértivevény alapján.

A rendszer alkalmas lehet majd arra, hogy a feladói és a címzetti oldalon is természetes személyek vagy hivatalos szervek egyaránt közvetlenül küldhessenek egymásnak iratokat - jegyezte meg, hozzátéve ugyanakkor: az elektronikus kézbesítés elsősorban a bíróság, a közigazgatási szerv és más hatóság, illetve a felek között zajlik majd. A dokumentumokat egy úgynevezett időbélyeg védi majd az utólagos módosítástól - hívta fel a figyelmet. A javaslat elfogadásával a hivatalos ügyek elektronikus intézésére széles körben nyílhat lehetőség - összegezte Avarkeszi Dezső.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tvik #2
    Időbélyeg helyett inkább digitális aláírás védi, szerintem.
  • Mészy #1
    2009-ben e-mailt? Nem túl korai? Szánalmas...