HENT hírlevél

Perli az eBayt a L'Oréal

A francia kozmetikai cég nem találja elég hatékonynak, ahogyan az aukciós portál a hamisítványok árusítását próbálja kivédeni, ezért pert indított ellene. A bírósági eljárás hétfőn vette kezdetét Londonban.

Az eBay a világ talán legnagyobb internetes aukciós oldala, naponta több ezer termék cserél rajta keresztül gazdát. Az eladásra kínált cikkek egy része ugyanakkor kétes forrásból származik, sok közülük hamisítvány. Ez utóbbiak növekvő száma miatt több világmárka próbált már nyomást gyakorolni az eBayre annak érdekében, hogy akadályozza meg a replika termékek árusítását. Az aukciós portál ellen indított már jogi eljárást a francia Louis Vuitton és az amerikai Tiffany & Co. is.

Az előbbi azért adott be keresetet az eBay ellen, mert a portál lehetővé tette hamis Louis Vuitton termékek aukcióra bocsátását. A francia bíróság megalapozottnak ítélte a Louis Vuitton érvelését, és közel 40 millió eurós kártérítést ítélt meg a divatcég számára. Ezzel szemben a Tiffany kontra eBay perben a New York-i bíróság ítéletében úgy határozott, hogy az eBay nem vonható felelősségre a hirdetői által elkövetett jogsértések miatt.

Másokhoz hasonlóan a francia kozmetikai céget is aggasztja, hogy az eBay-en naponta eladásra kínált több ezer L'Oréal termék egy része biztosan hamisítvány. Bár az eBay vezetett be olyan intézkedéseket, amelyek a hamisítványok kiszűrését célozzák, a L'Oréal úgy érzi, hogy ezek a módszerek a cél elérése érdekében nem elegendőek és nem hatékonyak. A cég szerint rendkívül veszélyes a fogyasztókra nézve, ha tudtukon kívül hamis és minőségellenőrzésnek alá nem vetett termékeket vásárolnak meg.

"A L'Oréal úgy döntött, hogy jogi lépéseket kezdeményez a fogyasztók, a márkanév és a legális úton értékesített garantált minőségű termékeinek védelme érdekében" - áll a kozmetikai cég nyilatkozatában. A L'Oréal Londonban beadott keresete szerint az eBaynek felelősséget kell vállalnia a portálon értékesített termékek valódiságáért. Ezzel szemben az aukciós portál képviselői azzal érvelnek, hogy az eBay az adásvételi ügyletekben nem vesz közvetlenül részt, pusztán a kereskedelmi felületet biztosítja ezekhez.

Tavaly a L'Oréal négy országban, Belgiumban, Franciaországban, Spanyolországban és Németországban is indított eljárást az eBay ellen. Belgiumban elveszítette a pert, a francia bíróság pedig a közeljövőben hoz ítéletet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!