Napi Online

Nem lesz boldog az eBay karácsonya

Először tizenhárom éves történetében árbevételének csökkenését prognosztizálta a negyedik negyedévre és az év egészére az eBay internetes árverési portált üzemeltető vállalat.

Az árbevétel a harmadik negyedévben ugyan 12 százalékkal, 2,12 milliárd dollárra emelkedett, de egy évvel korábban még 30 százalékos volt a forgalom növekedése. Az amerikai óriás a harmadik negyedévben a várakozásoknak megfelelően 492 millió nettó profitot könyvelt el, szemben az egy évvel korábbi 936 millió dollár veszteséggel, ami egy egyszeri nagy összegű leírás következménye volt. John Donahoe vezérigazgató szerint az eBay nagy kihívások előtt áll, mivel az online piacokat hamarosan közvetlenül is eléri a - ma még csak indirekt hatásait éreztető - pénzügyi válság.

Az internetes árverések mellett a készpénzmentes pénzforgalmi szolgáltatásokat nyújtó pénzintézetet, a PayPalt és a többek között ingyenes telefonos lehetőséget biztosító Skype kommunikációs rendszert is üzemeltető cég az ünnepek miatt rendszerint a legerősebb forgalmú és a legnagyobb bevétellel kecsegtető negyedik negyedévben csak 2,02-2,17 milliárd forgalomra számít az eddig várt 2,181 milliárd dollárral szemben, így az alacsonyabb lehet a harmadik negyedévinél. A cég az egész évre szóló árbevétel-előrejelzését is csökkentette: a korábban 8,8-9,05 milliárd dollár helyett most már csak 8,53-8,68 milliárd dollárra számít.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AzUs #1
    "A cég az egész évre szóló árbevétel-előrejelzését is csökkentette: a korábban 8,8-9,05 milliárd dollár helyett most már csak 8,53-8,68 milliárd dollárra számít."
    Na menjetek ám már a p...ába..